2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Újabb támogatást kapott a koraszülötteket segítő alapítvány

A működtetést segítő 200 ezer forint mellett hosszabb távon is támogatja a Békés Takarék a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványt – jelentették be szerda délután, a gyulai művelődési központban. A pénzintézet vállalta, hogy az alapítvány számláját díjmentesen vezetik, semmilyen költséget, illetéket nem számolnak fel.

Mint minden korábbi felajánlást, ezt is örömmel fogadta a koraszülötteket segítő alapítvány. Elmondták, korábban széleskörű összefogás bontakozott ki a mentőautó megvásárlása kapcsán, de a működtetés is elég forrásigényes, így továbbra is várják a segítséget.

Nézze meg ezt is:

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az …