2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2019. 06. 20.

Témák:

– Közel háromszáz ember vett részt a Máriafalván megrendezett Idősek Juniálisán. A program jó alkalmat teremt arra, hogy a négy települést felölelő kistérségi társulás különböző csoportjai egymással is találkozzanak.

– Az ünnepi könyvhétre hazalátogatott Ambrus Lajos, hogy bemutassák Várostérkép című kötetét. Az ötven esszét tartalmazó gyűjtemény felidézi az ötvenes-hatvanas évek Gyuláját, a városlakók szellemiségét, és minden olyan korabeli eseményt, mely meghatározó szerepet töltött be az akkor fiatal író életében.

– Önkénteseket keres az Erkel Ferenc Kulturális Központ. A jelentkezők a két nagy nyári fesztiválon kapnának olyan feladatokat, melyek révén megtudhatják, mitől lesz sikeres a Végvári Napok és a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja.

– A kapcsolatépítés érdekében idén is megrendezték azt a horgászversenyt, melyen aradi és gyulai önkormányzati dolgozók vettek részt. A 25 éves testvérvárosi kapcsolatot ünneplő felek esetében ez a program már több éves hagyománynak számít.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 05. 03.

Témák: – A Miniszterelnökség segítségével újulhat meg a Kossuth téren található Szentháromság kápolna tornya. Soltész …