2024. május 8., szerda
FONTOS

Történelmi eseményt dolgozott fel a Calliope előadása a Világóránál

p

Egy gyulai történelmi eseményt dolgozott fel a Calliope Színjátszó Kör keddi előadása a Világóránál. A Gyulai Nyári Korzó programjai során a város több pontján csöppenhetnek bele járókelők színházi előadásokba, de könnyűzenei koncertekkel is találkozhatnak.

Hétfő este a “Se asszony, se posztó” című darabot láthatták azok, akik a sétálóutcán töltötték szabadidejüket. A nem mindennapi körülmények között zajló előadás pedig nagy számú érdeklődőt vonzott maga köré. A Calliope Színjátszó Kör három évvel ezelőtt újult meg, azóta markánsan jelen van a helyi kulturális életben.

A hétfőn késő délutáni órákban bemutatott darabot már a tavalyi évben is bemutatták a diák-színjátszók, idén pedig több alkalommal is látható lesz a városban.

A nyári szezon következő Calliope előadása július 20-án látható a Várkertben, 28-ára, a Végvári estékre pedig egy új előadással készülnek.

Nézze meg ezt is:

Új kiállítás nyílt a Tájvízházban

  Csütörtök délután új időszaki tárlat nyílt a Tájvízházban, Bazi nagy görög tábor címmel. A …