2024. május 7., kedd
FONTOS

A virtuális térben ünneplik a kastély négy éves újjászületését

Vasárnap este 8 órától a Gyula Televízió youtube csatornáján látható az a 41 perces összeállítás, mely az Almásy kastély felújítását és az átadó ünnepség fontosabb részleteit mutatja be.

A 2015-ös és 2016-os felvételek most azért lettek aktuálisak, mert a látogatóközpont most ünnepelhetné fennállásának negyedik évfordulóját, a koronavírus járvány miatt azonban ez csak a virtuális térben folyik, a facebookon és az instagramon tesznek közzé olyan posztokat, melyekkel a korábbi, kedves pillanatokat idézik fel.

Az élet aztán a legbizakodóbb várakozásokat is igazolta, a kiállítóhely a megnyitó óta eltelt időszakban immár jóval több mint 300 ezer látogatót fogadott.

Fábián Tamás elmondta, a jövőben is szeretnék majd folytatni a jól bevált gyakorlatokat, a tárlatvezetéseket, mert a látogatók szeretik, ha foglalkoznak velük. Kiemelte, a cselédszárny felújítása újabb lehetőségeket jelent majd a vendégek számára.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …