2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Gyula programok

Gyulai programok, rendezvények nem csak turistáknak. A közismert pálinka fesztivál, a várjátékok és a várszínház mellett sok kevésbé ismert, helyi rendezvényről is hírt adunk. Mézfesztivál, kolbász és sódar mustra, pocatkos triatlon, önkormányzati és egyházi rendezvények – képes és videós beszámolók a Gyula TV-től.

Elismerések a jubileumi Prima gálán (VIDEO)

Az immár évtizedes hagyomány részeként minden évben három megyei Prima díjat adnak át, az elsőt az említett együttes vezetője, Krcsméri János vehette át. Az 55-60 tagú zenekar 1969 óta működik, számos fellépésen szórakoztatta közönségét, hazai és külföldi fesztiválokon szerepelt eredményesen.  A folytatásban Békés megyei vállalkozók kaptak elismerést, köztük ketten a …

Tovább »

Nagy érdeklődés övezte a “Megvilágosodás Napját” (VIDEO)

A ORFK – Országos Baleset-megelőzési bizottsága a közlekedésbiztonságra hívta fel a figyelmet az egész napos rendezvénnyel. Az akcióban három gyulai kerékpárbolt vett részt. A Bike Corner, a Belvárosi Bringa Bolt és a Gyula bringa üzleteiben vásárolt első lámpa mellé a rendőrség ajándékba adott egy hátsó lámpát, valamit prizmákat is osztogattak …

Tovább »

Több, mint kétezren világosodtak meg

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2015. október 2-án 11. alkalommal rendezte meg a „Megvilágosodás Napját”. Ősszel rövidülnek a nappalok és az időjárási körülmények miatt is egyre többet kell korlátozott látási viszonyok között közlekedni. A kerékpárosok esetében a biztonság egyik alapfeltétele, hogy láthatóak legyenek. Az egész napos program keretében cégek, vállalkozások …

Tovább »

Elindult a fűszerpaprika feldolgozása Remetén (VIDEO)

A gép itt körülbelül 1 cm-es darabokra aprítja a közfoglalkoztatottak által megtermelt édes paprikát. A kész terméket két gyulai cég vásárolja fel, a Gyulahús és a Gyula Konyha. A Kisvárosi Kispáros nevet viselő új Gyulahús termék alapanyagaként is szolgáló fűszernövényből 1 tonna szárított paprikát állítottak elő tavaly a remetei telephelyen. …

Tovább »

Szűréssel megelőzhető a betegség (VIDEO)

Gyebnár Csekka színművész is első szóra a rendezvény mellé állt, mert ismert emberként kötelességének érezte ráirányítani a figyelmet a betegség megelőzésére. Szilágyi Editnél öt évvel ezelőtt diagnosztizálták a betegséget, aki miután megküzdött a rákkal, úgy gondolta, saját példáján keresztül próbálja minél többek figyelmét felhívni, hogy menjenek el szűrésre, mert ennek …

Tovább »

Összemérték főzőtudásukat a gasztronómiai fesztiválon (VIDEO)

A rendezvényere néhány romániai településről, valamint Békés, Csongrád és Hajdú-Bihar megye több településéről érkeztek a résztvevők. A főzés mellett a hagyományos zene is szerepet kapott. A hangulatot egy Varsándról érkező zenekar biztosította. A gasztronómiai verseny mellett ételkóstoló és bemutató is volt az egész napos program során. Az egyik csapat sertéspörköltet …

Tovább »