2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Gyula programok

Gyulai programok, rendezvények nem csak turistáknak. A közismert pálinka fesztivál, a várjátékok és a várszínház mellett sok kevésbé ismert, helyi rendezvényről is hírt adunk. Mézfesztivál, kolbász és sódar mustra, pocatkos triatlon, önkormányzati és egyházi rendezvények – képes és videós beszámolók a Gyula TV-től.

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az érdeklődőket. Az eseményen elhangzott, a fürdővárosban található japán kert bizonyos elemeiben hajaz az eredetire, de annak a minőségét nem tudja elérni. Viszont arra tökéletes, hogy a látogatók eltöltsenek itt egy rövid időt, elmélyüljenek, hallgassák a …

Tovább »

Új kiállítás nyílt a Tájvízházban

  Csütörtök délután új időszaki tárlat nyílt a Tájvízházban, Bazi nagy görög tábor címmel. A kiállítás az Alkotótábor Görögországban készült munkáit mutatja be. Hajtmann Ildikó Príma-díjas énekművész közreműködésével nyílt meg csütörtök délután a Tájvízház új időszaki kiállítása. Az alkotóközösség művészei tavaly nyáron, a görögországi Evia szigetén táboroztak, az ott készült …

Tovább »

Bemutatták a várszínház nyári programját

1964. július 11-én Victor Hugo Hernani című darabja volt a Gyulai Várszínház első előadása – idézte fel a hatvan évvel ezelőtti kezdeteket Elek Tibor a kedd délelőtt, a rondellánál megtartott sajtótájékoztatón. Az igazgató úgy fogalmazott, a teátrum hat évtizedet felölelő története a magyar színháztörténet örökre emlékezetes, kitörölhetetlen fejezete, a mai …

Tovább »

Diákolimpiai döntőt rendeztek Gyulán

  Péntek délután a megnyitóval vette kezdetét a 7-8. osztályos fiú labdarúgás Országos Diákolimpia Döntője a városi tornacsarnokban. A háromnapos gyulai rendezvényen 19 vármegye és Budapest győztes csapatai mérték össze tudásukat Magyarország diákolimpiai bajnoka címéért. Péntektől vasárnapig országos diákolimpiai döntőnek adott otthont Gyula városa, ahol a IV. korcsoportos fiú labdarúgók …

Tovább »

Gyalogosátkelő épül a Csabai úton, a Gyep utcánál

  Hétfőn megkezdődtek az új gyalogosátkelő kivitelezési munkálatai a Csabai úton, mely a Gyep utcánál teszi könnyebbé az átkelést a gyakran forgalmas útszakaszon. A helyszínen Görgényi Ernő polgármester és Veres András önkormányzati képviselő tartott sajtótájékoztatót, utóbbi a 8,5 millió forintos beruházás részleteit ismertette. Kiemelte, itt a gyalogos mellett kerékpáros átvezetést …

Tovább »

Rekordszámú, 67 kiállító érkezett a Gyulai Virágok Fesztiváljára

    Az eseményt a megszokotthoz képest egy héttel korábban rendezték meg. Mindez jó alkalmat teremtett arra, hogy sokan beszerezzék virágjaikat a vasárnapi anyák napjára. A rekordszámú kiállító portékái a Béke sugárút egy szakaszát teljesen beterítették. Az évek során annyira kinőtte magát a rendezvény, hogy az elkövetkezendő években bővülhet a …

Tovább »

Megnyitották a Gyulai Virágok Fesztiválját

  Görgényi Ernő polgármester beszédében kiemelte, a következő évek tervei között szerepel az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszának rehabilitációja, hogy ott is szép sétányokkal és közösségi terekkel vigyék közelebb az embereket a természethez. Idén 9000 tulipánt és több, mint 12 ezer tő árvácskát láthatunk a közterületeken és rövidesen nyári pompába öltözik a …

Tovább »

Nagyobb szerepet vállal Gyulán a Nemzeti Tudósképző Akadémia

Együttműködési megállapodást írt alá Görgényi Ernő polgármester, Varró András, a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány kuratórium elnöke, valamint Hegyi Péter, a Nemzeti Tudósképző Akadémia programigazgatója. A csütörtök délelőtti eseményen elhangzott, ezzel a megállapodással újabb lépést tesz Gyula abba az irányba, hogy a fürdővárosi középiskolás diákok számára minél több támogatást nyújtson az önkormányzat. …

Tovább »

Látványos menettel ünnepelték a munkát Máriafalván

Mazsorettek indították a menetet április harmincadikán, tíz órakor, a máriafalvi elő május elsején, a Wenckheim Mária Stefánia Nappali Központ előtt. A sorban feltűntek a közeli óvoda növendékei, majd a központ munkatársai és ellátottjai. Megjelent a 2024-es év dátuma, majd egy sokat látott tábla is előkerült. A programon a városrészben élők …

Tovább »

Tanyanapot tartottak a Kálváriánál

  Nótaszótól volt hangos szombat délután a Kálvária domb melletti terület. A korábbi tanyanapok után most egy hasonló rendezvényt szerveztek, ezúttal több résztvevővel. A kötetlen progam alkalmat kínált arra is, hogy az itt megjelenők megosszák másokkal problémáikat, adott esetben pedig akár megoldást is találjanak erre. Veres András elmondta, a továbbiakban …

Tovább »