2024. május 10., péntek
FONTOS

Gyulai hírek

Gyulai hírek Gyula városából és környékéről. Legyen jól értesült lokálpatrióta! Kövesse a helyi híreket, és tudjon meg mindent városáról olyan részletesen, ahogy azt csak helyi forrásból teheti.

Sok a vendég Gyula legnagyobb szálláshelyén és a fürdőben is

  Eltűnőben van a holtszezon Gyula legnagyobb szálláshelyén. Boros Zoltán igazgató kiemelte, az előző években nem megszokott, magas foglaltság jellemző a szállodára. Ez a hétköznapokra és a hétvégére is egyaránt igaz. Az előbbi esetében leginkább a kisgyermekes családok érkeznek, illetve a szenior szegmens. Az utóbbi időszakban pedig átveszik a szerepet a …

Tovább »

A Mikulás dolgozószobájával várják a vendégeket az Almásy-kastélyban

      A Mikulásnak címzett levelet az Almásy-kastély régi főbejaráta előtt lehet bedobni a postaládába. Az épületben pedig a nagyszakállú dolgozószobája várja az érdeklődőket. Az Almásy-kastély tavaly ősszel bővült az egykori cselédszárny felújításával. Ennek köszönhetően a fogadótér, valamint a pénztár is átköltözött egy nagyobb helyiségbe. Az elmúlt időben pihenőként …

Tovább »

Több száz fát és tízezernél is több cserjét ültetnek el Gyulán

Az Attila utcán készültek a videó elején látható felvételek, a városban ezekben a hetekben javában zajlik a fa- és cserjeültetés. Az enyhének mondható, novemberi időjárás kedvez a növények telepítésének, mert nincs komoly fagy, így tulajdonképpen semmi sem hátráltatja a közüzemi kft munkatársait. Az idei ősz végén, tél elején három forrásból …

Tovább »

Két osztály 33 karácsonyis diákjára tűztek fel a szalagot

  Két osztály 33 karácsonyis diákjára tűztek fel a szalagot péntek délután, a zeneiskolában. Kovács Péter plébános az eseményen elmondta, Isten időt adott a diákoknak, hogy a beléjük oltott képességeket kibontsák, és az idő függvényében egyre gazdagabbak legyenek értelemben, tudásban és lelkületben. Kiss Tamásné önkormányzati képviselő köszöntő beszédében kiemelte, szeptember …

Tovább »

Fontos elismerést kapott az Almásy-kastély

A második helyen végzett a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont az egyik, szálláshelyek közvetítésével foglalkozó weboldal idei vetélkedésében. A gyulai kastély az Év Turisztikai Attrakciója 2022 kategóriában a vendégértékelések alapján szerezte meg a díjat, két fürdő között. A versenyt életre hívó portál közlése szerint idén közel 15 ezer szálláshely, 500 település és …

Tovább »

A legjobb turisztikai attrakciók között az Almásy-kastély

Második lett a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont a Szallas.hu idei vetélkedésében. A gyulai kastély az Év Turisztikai Attrakciója 2022 kategóriában a vendégértékelések alapján szerezte meg a díjat, két fürdő (a mórahalmi és a hajdúszoboszlói) között. A Szallas.hu közlése szerint idén közel 15 ezer szálláshely, 500 település és 7300 attrakció mérettette meg …

Tovább »

Korszerűsítik a Bodoky közt

Hamarosan megkezdődik a Kossuth térnél található Bodoky köz felújítása – jelentette be a péntek délutáni sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester. A munkálatok 57 méter hosszan érintik ezt a területet, melyet leginkább az Erkel gimnáziumba érkezők használnak. A gimnázium mögötti szakaszon jelentősen megsüllyedt és összetöredezett az 1998-ban épült járda. A beruházást részben …

Tovább »