2024. május 7., kedd
FONTOS

Híreink

A horgász és a halász is jól jár az új törvénnyel (VIDEO)

– Jó hír a horgászoknak, hogy a Parlament elfogadta a szeptemberben életbe lépő törvényt – bocsátotta előre Farkas Zoltán, aki képviselőként aktívan részt vett annak előkészítésében, majd a tárgyalás során hat kapcsolódó módosító javaslatot nyújtott be, melyeket az Országgyűlés el is fogadott. Éppen az 1975 óta aktív horgász Farkas Zoltán …

Tovább »

A középső csoportba kerültek a megyei, NB3-as csapatok

Nyugat: Andráshida LSC, Balatonfüredi FC, Budaörsi SC, Aqvital-Publo Csákvár, Indotek-Csepel FC, Diósdi TC-Select, Dorog, Mosonmagyaróvár, Videoton II, Győri ETO II, Körmendi FC, Nagyatádi FC, Szombathelyi Haladás II, Tököl VSK, Újbuda, Veszprém.   Közép-Magyarország: Gyula, Orosháza, Szeged 2011, Bajai LSE, BKV Előre SC, Bölcskei SE, Dunaharaszti MTK, ESMTK, FC Dabas, Budapest …

Tovább »

Gyulai sportoló ilyet még nem ért el (VIDEO)

Mint az a csütörtök délelőtti, városházi sajtótájékoztatón elhangzott, a Karácsonyi iskola leendő tanulójának az eredménye azért is rendkívüli, mert ebben a korosztályban egy-két év nagyon sokat jelent, ő pedig 2 évvel idősebbek között bizonyult a legjobbnak. Richárd edzője, Kertes István már azzal is elégedett, hogy az atletizálást 4 éve kezdő …

Tovább »

Zárolásokról és pályázatokról döntött a testület (VIDEO)

Ez az esztendő a város önkormányzatától feszes és takarékos gazdálkodást követel meg annak ellenére, hogy érkeztek már olyan bevételek is a város számlájára, ami eredetileg nem volt betervezve. A felelős gazdálkodás azonban megköveteli, hogy minden eshetőségre felkészülve, különítsenek el forrásokat. Terítéken volt még a gyulai piac további felújítása. A tanyafejlesztési …

Tovább »

Eredményes Gyulán a strandrendőri szolgálat (VIDEO)

Vargáné Szombati Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, mindig szeptember-október környékén értékelik az idegenforgalmi szezont, ez alapján kijelenthető, hogy a tavalyi tapasztalatok a korábbiakhoz képest egyre jobbak. Nem túlzás azt mondani, hogy csak elvétve találkoznak bejelentésekkel. Ahhoz, hogy a strandon ne legyen gond, elég odafigyelni néhány alapvető dologra. Ékszereket, mobiltelefonokat, …

Tovább »

Jól halad a művelődési ház felújítása (VIDEO)

Jelenleg a belső munkálatok folynak a régi nyílászárók, eltávolítása folyik, összesen 217 műanyag és 22 fém ablakot cserélnek ki, a teljes külső burkolat és hőszigetelés mellett. Az már most is látszik, hogy nem minden ablak lesz kicserélve és van, ahol kisebb lesz, mint a korábbi nyílászáró. Az épület egykori jellege …

Tovább »

Veszélyben ház, kocsi, telefon a nyaralás alatt! (VIDEO)

De veszélyt rejtegetnek még a vízpartok és strandok is, hiszen a tiltások ellenére minden évben sokan követnek el szabálysértéseket ezeken a területeken. A strandrendőrség már évek óta próbál segíteni abban, hogy a fürdőkben elkövetett lopásokat és egyéb bűncselekményeket megelőzzék, illetve megakadályozzák. A szabad vizeken pedig rendszeres járőrszolgálat figyeli a fürdőzőket, …

Tovább »

Száz virágkertész látogatott Gyulára (VIDEO)

A szervezők, végigkísérve a vendégeket fontos információkat osztanak meg a virágokról, számos újdonságot bemutatva. Egy ilyen bejárás azért hasznos, mert azt az állapotát mutatja a növény, ahogyan a valós természeti és időjárási körülmények között viselkedik. A város főbb terei és parkjai után a várfürdőben is látogatást tettek a résztvevők.

Tovább »

Készül a papirusz Játékvárosban (VIDEO)

Nem véletlen, hogy a gyulai játékváros lakói is papirusz készítésbe fogtak. Ennek a módja egyes elemeiben már eltávolodott az ókori praktikáktól, de a lényeg a végeredmény. A programsorozat idén az antik Egyiptom világát idézi, ezt gyakorlatilag minden elérhető eszközzel megpróbálják minél élethűbbé tenni. Elmélyült munka folyik a maszkolóban, a műhely …

Tovább »