2024. május 7., kedd
FONTOS

Híreink

50. évad, 50 napon át (VIDEO)

Az esemény több mint 50 napig tart és 50-nél jóval több produkciót láthat majd a közönség. Az idei ünnepi megnyitó is a megszokottnál egy héttel hamarabb lesz, így június 22-től kezdődik a Gyulai Várszínház idei évada. Mint minden színháznak, a Gyulai Várszínháznak is a bemutatói a legfontosabbak. A teátrum négy …

Tovább »

Hét kerékpárút felújítására készülnek Gyulán (VIDEO)

Az érintett körbe nem kevesebb, mint 7 szakasz tartozik. ezekhez összesen 10 engedélyes terv készült. Gellén Vencel városmenedzser kiemelte, összesen több, mint 15 kilométerre készítették el a terveket. Az egyik legkritikusabb, és immár évtizedek óta megoldatlan helyzet a Béke sugárúton alakult ki. A Kossuth tértől a Göndöcs kertig a városrész …

Tovább »

Szobrot állítottak Mindszenty Józsefnek (VIDEO)

A rendezvényen beszédet mondott Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Szerinte Mindszenty József Magyarország élő lelkiismeretévé vált. A tótkomlósiak azért döntöttek úgy, hogy Mindszenty Józsefnek állítanak szobrot, mert bár a települése soha nem járt, de személye a megbékélés, a szabadság és az emberiesség szempontjából is jelképpé vált.

Tovább »

Anyák napja és játszónap (VIDEO)

Ezen a napon nemcsak az anyukákat, nagymamákat köszöntik, hanem az égi édesanyát, Szűz Máriát is. Ezért is tartják az anyák napi megemlékezést a németvárosi templomban. Az is hagyomány már, hogy a gyerekek egész évben elkészített rajzait, kreatív munkáit összegyűjtik és ezt is átadják az édesanyáknak egy szál virág mellé. Az …

Tovább »

Gyérítik a vérszívókat (VIDEO)

A gyérítés Gyulán már megkezdődött, mint azt Görgényi Ernő polgármester elmondta. A helyzet ennek ellenére nem ad okot az elégedettségre, így az önkormányzat további öt irtásra kötött szerződést. Ha a helyzet úgy alakul, ezt a számot akár tovább lehet növelni. A május 8-ai, Szanazugra, Városerdőre és Dénesmajorra kiterjedő irtás után …

Tovább »

Több megváltozott munkaképességű helyezkedhetett el (VIDEO)

A Start Kft. több mint 25 éve kezdte meg működését Gyulán, akkor még szociális foglalkoztatóként, de ez a munkakapcsolat 11 évvel ezelőtt kizárólag a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására korlátozódik. Alt Norbert alpolgármester elmondta, a városvezetésnek eltökélt célja, hogy minden nagy- és kisvállalkozót valahogyan segítsen, megkönnyítve ezzel a munkahelyteremtést. A Start …

Tovább »

Bod Tamás: sok a stróman a trafikmutyiban! (VIDEO)

A politikus elmondta, az, hogy az eddigi 4%-os haszonkulcsot 10-12%-ra emeli a kormány, teljesen megváltoztatja a dohányforgalmazást az egész országban – ez alól Gyula sem kivétel. Bod Tamás szerint Gyulán is a Fideszhez közel állók kaptak trafikműködtetési jogot. Bod Tamás elmondása szerint a gyulai Piskolty Tibor is több munkát végzett …

Tovább »

Magyar érettségi: Márai, Berzsenyi és Vörösmarty, Kolakowski

Arató László a szövegértési feladatok alapját képező nyelvészeti szakszöveget rendkívül érdekes, korszerű nyelvészeti cikknek értékelte. Gósy Mária nyelvésznek a gyermeknyelvről, nyelvelsajátításról szóló írásáról azt mondta: egyszerre nagyon világos, izgalmas, de “sűrű” szöveg, amelynek a pontos megértése és rekonstruálása nagy feladatot jelent a diákoknak. A kiváló választás mellett az ME elnöke …

Tovább »