2024. május 7., kedd
FONTOS

Híreink

120 millióból fejlesztették a gyulai turizmust (VIDEO)

A turisztikai fejlesztések több területet érintettek. Ebbe a körbe tartozik a standard túraútvonalak kialakítása és népszerűsítése, a túraútvonalak létrehozása, különböző programok megvalósítása. E pályázat részeként szerezték be a 200 négyzetméteres rendezvénysátrat padozattal, színpaddal, hang- és fénytechnikával. Komoróczki Aliz projektmenedzser kiemelte, a program fontos célja volt a vendégéjszaka szám növelése. Ebben …

Tovább »

53 milliót nyert a várszínház

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által meghirdetett pályázat teljes összegéből (1,25 milliárd forint) a független színházi szervezetek 940,83 millió forint, az önkormányzati fenntartású szervezetek pedig 312,25 millió forint támogatást kaptak – közölte az Emmi csütörtökön az MTI-vel. A feladatok megoszlása alapján a színházi szervezetek 447,95 millió forintot, a táncegyüttesek 227,68 …

Tovább »

Három első hely az iskolának (VIDEO)

A megmérettetés nyitó áhítattal kezdődött a református templomban, majd megkezdődtek a versenyek. Idén a harminchárom iskola és gyülekezet mintegy 400 versenyzője tolmácsolta az Ó- és az Újszövetségből a versenyszövegeket. A házigazda magvetősöknek több első helyet is sikerült megszereznie, így a harmadik évfolyamon Herdeló Csongor, a hetediken Herdeló Dorottya, a nyolcadikon …

Tovább »

Minden forint kettőt ér (VIDEO)

Így értékelt a sajtótájékoztatón Kiss-Rigó László, aki bemutatta az egyházmegye szerteágazó közszolgálati tevékenységét. A szociális intézményekben közel 900 embert látnak el. A gyermekvédelmi szolgálat 5 megyében 3000 fiatallal foglalkozik, az alapfoktól a felsőig terjedő oktatási intézményeiben több mint kilenc és félezer diák tanul. A megyéspüspök a megállapodás előzményeit bemutatva azt …

Tovább »

Átadták az új műfüves pályát (VIDEO)

Az olimpiai arany és ezüst éremmel is bíró, újpesti ikon Dunai Antal a Magyar Labdarúgó Szövetség nevében érkezett Gyulára. Ahogy többen ismerik, Dunai II elmondta, az MLSZ-nek eltökélt célja, hogy minél több pályát építsen Magyarországon, ahol folytatódhat a Bozsik-program. A torna megnyitója után a közelmúltban megépített, műfüves pályát is átadták …

Tovább »

Óvodások az akadémián (VIDEO)

A kisgyerekek már nem először vesznek részt az ovifoci foglalkozásán, mint azt az óvoda vezetője elmondta, nagyon várják ezeket az alkalmakat. A tervek szerint az óvoda udvarán egy olyan, 6×12 méteres, körbekerített, megfelelő védelemmel ellátott pályát építenek. Itt az ügyességi versenyek mellett focimeccseket is lehet majd szervezni a kicsiknek.

Tovább »

Segítség a segítőknek (VIDEO)

A csoport felállítását Halmosné Mészáros Magdolna ápolási igazgató kezdeményezte amiatt, hogy az utóbbi időben egyre több ápoló, asszisztens vagy más munkakörben dolgozó kollégája fordult hozzá valamilyen lelki vagy mentális problémával. A team tagjai között van egészségfejlesztő, pszichiáter és viselkedéselemző is. A kórház menedzsmentje bízik benne, ha nem is tudják mindig …

Tovább »

Indulnak a nyári programok (VIDEO)

A hónap fő attrakciójának ígérkezik a most hétvégi Rondella terasz nyári nyitóprogramja. A május 3-án és 4-én megrendezendő koncerteken Kozma Orsi mellett olyan nevek lépnek a közönség elé, mint Deák Bill Gyula vagy Takáts Tamás, méghozzá ingyenesen. Ami rendhagyó lesz, hogy a hónap utolsó hétvégéjén zajló gyermeknapi rendezvény idén kétnaposra …

Tovább »