2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Párbeszéd

3Téma – Misák Darinka

A kirekesztés mögött legnagyobb részben az információhiány áll. Misák Darinka gyógypedagógus többek között ezt a témát is érinti könyvében, melyet a 3Témában mutatott be. Munkájának alapjait az Esély Café című program adta, mely értelmileg akadályozott személyeknek biztosít lehetőséget a munka világában.

Tovább »

3Téma- Filyó Erika

  Minimalizálná az ügyfeleire és munkatársaira ható kockázatot a NAV a koronavírus-járvány miatt. A hivatal ügyféltermében csak a soron következő személyek tartózkodhatnak, másoknak az épületen kívül kell várakozni. A jelenlegi helyzet miatt több határidőt is meghosszabbítottak, mely érinti az SZJA bevallásokat is.

Tovább »

A Békés Megyei Kormányhivatal évértékelő sajtótájékoztatója

A közelmúltban tartotta évértékelő sajtótájékoztatóját a Békés Megyei Kormányhivatal. Az eseményen Takács Árpád kormánymegbízott a beszámolt az ez évi tervekről is, hiszen folyamatosan zajlik a közigazgatási hatáskörök átszervezése, megosztása. Az eseményen elhangzott, az idei célok között szerepel a közfoglalkoztatottak számának csökkentése, a foglalkozás javítása, a vidékfejlesztés, a családok támogatása, valamint …

Tovább »

3Téma – Orosz Tivadar

Sok Békés megyei vállalkozás számottevően magas kínai importtal működik, így a koronavírus jelentősen megnehezíti az egyes cégek működését. Orosz Tivadar, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a 3Témában beszélt a vírus megyei gazdaságra vonatkozó, várható következményeiről.

Tovább »

Kézjegy – Steigerwald István

Megjárták már Ausztráliát, Romániát és Japánt is Steigerwald István festő, grafikus képei. Az idén nyolcvan éves művész Kézjegy című műsorunkban a pályája kezdetéről, 56-os múltjáról, valamint jelenleg is látogatható kiállításáról beszélt.

Tovább »