2024. május 10., péntek
FONTOS

Párbeszéd

Döge Csaba a Kézjegyben

Döge Csaba életében a zene központi szerepet tölt be. Gyulán, a zeneiskolában rézfúvós hangszerekre tanítja a fiatalokat, Békéscsabán fúvószenekart vezényel, Szegeden pedig még maga is tanulja a karmesterkedést egyetemi szinten. Ez utóbbi területen a közelmúltban nemzetközi elismerésben is részesült. A zenét nagy hivatástudattal művelő tanárral a gyulai zeneiskolában beszélgettünk, ahol …

Tovább »

Dr. Kiss-Rigó László püspök válaszol

Híveinktől – olykor nem hívőktől – rendszeresen érkeznek levelek hozzám. A Torony­irány hasábjain is készséggel válaszolok a kedves Olvasóknak az egyházmegye életével, szervezetével és tevékenységével, valamint a katolikus egyház tanításával, illetve az egyháznak és tagjainak közéleti feladatvállalásával kapcsolatban felmerülő kérdésekre. A jövőben is várom kedves Olvasóink hozzám intézett leveleit. Az …

Tovább »

Akit a kihívások inspirálnak…

Gyors oktatói karrier, fiatalon egyetemi tanárság, kutató pozíció, az Akadémiá­hoz vezető tudomány-lépcsősor megmászása lendületből – ehhez képest a mai munkaterülete nem könnyű sikert, hanem „vért, verítéket és könnyeket” ígérhet. Ám dr. Palkovics László, az EMMI oktatásért felelős államtitkára a környezete szerint soha nem félt a legnehezebb feladatoktól sem. ➜ Szemérmes ember Ön? …

Tovább »

Útravaló hét évtizedre

Nyolcvanas éveiben is friss szellemű, aktív ember. Hát persze: egész életében sportolt. Ám ahogy mondja, kondícióját mindenekelőtt az Úristennek köszönheti. Ahogy az életét is… mert tizenévesen a halál torkában volt. Csodás módon megmenekült. És épp ezzel függ össze, hogy bár az egyház szolgálatára szánta életét, dr. Vikor Sebestyén mégsem lett …

Tovább »

Dr. Kiss-Rigó László püspök válaszol

Az Egyházmegyei Hivatalhoz, a püspökhöz, a helynökökhöz postai, illetve elektronikus úton folyamatosan érkeznek vélemények, kérdések, ötletek, panaszok, olykor név nélkül. Rovatunkban az ezekből megszerkesztett kérdésekre ad választ a főpásztor. Nemrégiben újságírók, sportolók, szurkolók számos kérdést intéztek hozzám a sport és a vallás, valamint a sport és az egyház kapcsolatáról, lehetőségeiről. A …

Tovább »

Vargabetűk nélkül…

Energikus nő. Fiatalságába belefér két életre is elegendő tanulás, közéleti munka, önépítkezés, gyermekvállalás. Időben felfigyeltek tehetségére, és nemes feladatra, a közösség szolgálatára hívták: Novák Katalin az Emberi Erőforrások Miniszté­riu­mának államtitkára. A társadalmi felelősségvállalás egyik legérzékenyebb területén kell helytállnia: a család- és ifjúságügyek kormányzati felelőse. ➜ A „nagyfiai”, a tizenkét éves Ádám, és …

Tovább »