2025. március 24., hétfő
FONTOS

Címke: bemutató

Bemutatták a közfoglalkoztatás eredményeit a pálinkafesztiválon

    A közfoglalkoztatási program sikeres Békés vármegyei szereplői mutatták be eredményeiket szombaton, a Gyulai Pálinkafesztivál programjainak részeként. A kiállítók azokat a termékeket hozták el Gyulára, melyek közfoglalkoztatottak közreműködésével készültek, és a piacon, a versenyszférában is megállják a helyüket. A gyomaendrődiek a homoktövisre építettek, ebből velő, ivólé, szörp, lekvár és pehely …

Tovább »

A gyulai értékeket népszerűsítik a kollégisták körében

Interaktív előadások révén ismerhették meg többek között a gyulai kolbász történetét a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum Part utcai kollégistái. A csütörtöki esemény az “Interaktív értéktári élmény-előadás és roll kiállítás-sorozat” nyitó állomása volt. A gyulai települési értéktárban található 37 értéket egy tavaly megnyert pályázat segítségével mutatják be a fiataloknak. A programsorozat …

Tovább »

Gyulán mutatja be új kötetét Balázs Anita

  A mai kor mindenkit érintő, nagy kérdéseit dolgozza fel elsősorban a nagycsoportos óvodás a kisiskolás korosztály számára Balázs Anita Meseköntösben a 21. század című kötete. A nagyszalontai írónő első nyomtatásban megjelent munkáját idén szeptemberben adták ki. A Kádár Annamária pszichológus által ajánlott könyvet december nyolcadikán, a gyermekkönyvtári héten mutatják …

Tovább »

Kiss Ottó idén megjelent novelláskötetét mutatták be a könyvtárban

  Kiss Ottó, József Attila-díjas író, költő az idén júniusban, az ünnepi könyvhéten megjelent könyvét mutatta be a napokban a városi könyvtárban. A Kék Oroszlán bezár című novelláskötet a Dél-Alföldön, Kelet-Magyarországon élők rendszerváltás utáni életét mutatja be. Közel 20 év alatt születtek meg a novellák, melyeket kiválogattak és idén egy …

Tovább »

Budapesten mutatta be piackutatási eredményeit a Gyulahús

  Az Alföld Quartet műsora színesítette azt az eseményt, melyen a Gyulahús Kft piackutatási eredményeit ismertették újságírók számára Budapesten. Az egyik legnagyobb tradícióval rendelkező hazai élelmiszeripari vállalat május végén készítette el reprezentatív, online felmérését. Ebben 500 ember fogyasztói igényeire voltak kíváncsiak. A vállalathoz visszaérkező vélemények alapján a tendencia alakulásában a …

Tovább »