2024. május 7., kedd
FONTOS

Címke: cimlap_vezeto

!nohirstart

Kitüntették a rendszeres véradókat

  Szenior táncosok előadását láthatták kedd délután azok a rendszeres véradók, akik megjelentek a Magyar Vöröskereszt gyulai székházában. A díjátadó ünnepségen ötven olyan embert tüntettek ki, akiknek önkéntes segítségnyújtása jubileumi számot ért el idén. Gyulához tíz olyan település tartozik, melyek állandó véradó hellyel rendelkeznek. Ezeken a helyszíneken éves szinten megközelítőleg …

Tovább »

Az idei évad utolsó előadására készülnek a várszínházban

  Az idei várszínházi őszi évad utolsó előadásával ismét a gyermekekre gondoltak a várszínház munkatársai. Az évad Bogányi Gergely és a Nagy János Trió koncertjével indult, melyre a fiatalságot várták. Azt követően a Kucok című interaktív előadással óvodásoknak kedveztek, most pedig az általános iskolás diákoknak szeretnének kedveskedni. Mókás Mikulás címmel …

Tovább »

Lezárt ügy: ittas sofőr a Béke sugárúton

Egy sört akart meginni ismerősével az egyik kocsmában Gyulán, de végül kettőt fogyasztott el, majd autóval akart hazáig menni egy helyi férfi. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte. Járművezetés ittas állapotban bűncselekmény elkövetésével gyanúsít a rendőrség egy 33 éves férfit. Munkából ment haza autójával, de előtte bement egy kocsmába, ahol …

Tovább »

Új hegesztő tanműhelyet adtak át Gyulán

  Egy korszerű eszközökkel felszerelt hegesztő tanműhelyet adtak át és mutattak be csütörtökön a gyulai Harruckern iskolában. Az előkészítési munkálatokból a diákok is kivették a részüket, sokmindent saját maguk készítettek el. Az érintett diákok és tanáraik már várták azt, hogy birtokba vehessék a területet. Az itt folyó munka mindenben megfelel …

Tovább »

Új kerékpárút csatlakozást építenek Gyulán

  Egy új kerékpárút – csatlakozást építenek ki a Szent István utca két oldalán lévő bicikliutak között. A kormány 400 millió forint támogatást ítélt meg a gyulai önkormányzatnak a kiesett iparűzési adó kompenzálásaként. Ebből városi út felújítási- útépítési programot valósítanak meg, amelyben kerékpárutak is szerepelnek – mondta el Görgényi Ernő …

Tovább »

301 új fertőzött Békés megyében

A csütörtöki adatok alapján Békésben 301 új esettel 35 508-ra nőtt a koronavírus fertőzöttek tavaly óta nyilvántartott száma. Országosan 10 466 új fertőzöttet igazoltak, elhunyt 218 többségében idős, krónikus beteg. 7450 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 550-en vannak lélegeztetőgépen. Az Oltási akcióban eddig összesen 947 ezren vettek fel oltást, közülük 775 …

Tovább »

70%-ra nőtt az átoltottság az oltható korú lakosság körében

Az egész országban tovább nőtt az átoltottság, amelyhez az Oltási akció is jelentősen hozzájárult. A jelenleg oltható 12 év feletti lakosság átoltottsága 69,7%-os. Az oltatlanokat továbbra is várják az oltópontokon. A legmagasabb az átoltottság továbbra is Pest megyében (75,4%), Fejér megyében (72,4%) és Budapesten (71,1%). A Dunántúlon magasabb az átoltottság. …

Tovább »

Két baleset és egy súlyosan ittas személygépkocsi-vezető Békésben

  Békés megyében 2021. december 1-jén két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Nagyszénás külterületén 10 óra 30 perc körül egy tehergépkocsi durrdefekt miatt árokba hajtott. A balesetben a jármű sofőrje súlyosan megsérült. Békéscsabán, a Corvin utca és a Bánát utca kereszteződésében 2021. december 1-jén délután …

Tovább »

Jelentős vállalások szerepelnek Gyula új klímastratégiájában

2030-ra 19 százalékkal szeretnék csökkenteni Gyulán az üvegházhatású gázok kibocsátását – mondta Görgényi Ernő polgármester 3Téma című műsorunkban. A város vezetője a nemrég elfogadott klímastratégia mellett a jelenleg is zajló faültetésekről és a Gyulahús részvénytársasággá alakításának aktuális lépéseiről is beszélt.

Tovább »

Szeretet szombat adománybörze lesz a gyulai SM boltban

  Idén is csatlakozik a Szeretet szombat elnevezésű ingyenes adomány börzéhez a gyulai piactéren található SM Adománybolt. December 4-én többek között az önkéntesek által elkészített adventi díszeket, koszorúkat vihetik haza az érdeklődők. Emellett az adományok között lesz télikabát, sapka, sál, kesztyű, valamint csizma is. Nyikora Péterné kiemelte, az elmúlt évek …

Tovább »