2024. május 6., hétfő
FONTOS

Címke: cimlap_vezeto

!nohirstart

Második alkalommal választották meg az év anyakönyvvezetőit

      A Honosítási kérelem című novellát olvasta fel Bihari Mária kedden délelőtt, a Békés Megyei Kormányhivatal épületében megtartott anyakönyvvezetők szakmai napján. Az eseményen megválasztották az év megyei anyakönyvvezetőit. Az elismeréseket a tavalyi év díjazottja, a Gyula Televízió munkatársaként is dolgozó Bihari Mária gyulai anyakönyvvezető adta át. A Hegedűs …

Tovább »

2019-re megújulhat a gyulai vasútállomás

Görgényi Ernő polgármester facebook oldalán osztott meg erről egy bejegyzést: “Sokakat érdekel, hogy mi a helyzet a vasútállomás felújításával? Az idén nyáron a MÁV megkezdi az első munkafázist. 2014. óta tárgyalunk a MÁV vezetőivel és szakembereivel a rekonstrukcióról, elég nehézkes az egyeztetés egy ilyen nagy állami vállalattal, ugyanakkor azt kell …

Tovább »

A Föld védelmének fontosságára hívták fel a figyelmet az emlékversennyel

Immáron 22. alkalommal rendezték meg a napokban a Lékó Ilona Környezetvédelmi Emlékversenyt a lila iskolában. A kezdetekben még felső tagozatos diákok megmérettetése az évek során az alsós tanulók, illetve az óvodások részére bővült ki. Idén a “Földünk és az éghajlatváltozás” címet viselő rendezvényt a harmadik osztályos tanulók műsora színesítette. Az …

Tovább »

Marad Gyulán, és nem veszi át a Termál a Grosics Akadémiát

Továbbra is Gyulán marad, vagyis nem költözik Szegedre, és a Termál FC sem veszi át a minőségi játékosok képzésével foglalkozó akadémiát  – reagált a városban keringő híresztelésekre Halász László, a Grosics Akadémia szakmai vezetője. Elmondta, a Grosics Akadémia fő célja továbbra is az, hogy az itt folyó, minőségi oktatás révén …

Tovább »

Iraki határsértőt fogtak Eleken

A külföldit, aki nem tudta hitelt érdemlően igazolni személyazonosságát és azt, hogy jogszerűen tartózkodik Magyarországon, előállítják. Elek közelében 2018. április 23-án, 22 óra 15 perc körül elfogtak a rendőrök egy külföldit. A magát iraki állampolgárnak valló férfi nem tudta hitelt érdemlően igazolni személyazonosságát és azt, hogy jogszerűen tartózkodik Magyarországon. A …

Tovább »

Önkéntesek szépítették a kisökörjárási erdőt

Önkéntesek szedtek össze a szemetet és a fakivágásból maradt gallyakat vasárnap délelőtt a kisökörjárási erdőben. A kezdeményezéshez csatlakozók a turistaútvonal talaját is egyengették, hogy az itt kirándulni vagy sportolni vágyó emberek számára járhatóbb legyen. Az erdőszépítés apropója a Föld világnapja volt, amikor világszerte a természet megóvására hívják fel a figyelmet. …

Tovább »

Két gyulai egyenruhást is kitüntettek a megyei rendőrnapon

Polyák Zsolt dandártábornok, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője adott át elismeréseket a megyében szolgálatot teljesítő rendőröknek hétfőn délelőtt Békéscsabán, a rendőrök napja alkalmából. Az év rendőre idén bűnügyi kategóriában Bagdi János főnyomozó, rendészeti kategóriában Szigeti Csaba törzszászlós, a határrendészek közül pedig Orosz István főtörzszászlós lett. A példamutató teljesítményt nyújtó helyi …

Tovább »

Szeged 2011-Grosics Akadémia – MTK Budapest 2-2

  A listavezető MTK-t fogadta vasárnap a Szeged 2011-Grosics Akadémia az NB II. Merkantil Bank 31. fordulójában. A vendégek mérkőzés előtt 11 ponttal álltak a második Kisvárda előtt. A hazaiak 1 ponttal és egy helyezéssel előzték meg a már a kiesőzónában lévő Zalaegerszeget. A 30. percben Szabó szögletét Germán fejelte …

Tovább »

Napelemes rendszert építettek ki a központi kórházban

A Békés Megyei Központi Kórházban megvalósult napelemes rendszer működtetése a kórház villamos energia igényét a jövőben költséghatékonyabban tudja biztosítani. A beruházás az Európai Unió Kohéziós Alapjából valósult meg és járul hozzá a hatékony energia gazdálkodáshoz. A Békés Megyei Központi Kórház, mint a régió meghatározó egészségügyi központja, elkötelezett környezetvédelem mellett. A …

Tovább »

Nem ért célba a több tonna alma

  A NAV Békés megyei pénzügyőrei a 47-es számú főút mellett ellenőrizték azt a több mint két tonna almával megrakott kisteherautót, melynek tulajdonosa az áru eredetét nem tudta igazolni. A pénzügyőrök Csorvás és Orosháza között állították meg azt a teherautót, amely megközelítőleg 2 300 kilogramm almát szállított Szegedre. A papírok …

Tovább »