2024. május 6., hétfő
FONTOS

Címke: cimlap_vezeto

!nohirstart

Átadták a Boldog Apor Vilmos Óvoda felújított épületét

  A Boldog Apor Vilmos Óvoda növendékeinek műsora színesítette az immár felújított épület átadóját péntek délelőtt. Kovács József általános püspöki helynök elmondta, az egyházközség közreműködésével alapította az óvodát, melyet Gyulay Endre püspök támogatott. Kónya István alpolgármester az eseményen kiemelte, a Béke sugárút épületegyütteseinek az egyik ikonikus darabja a felújított katolikus …

Tovább »

Új lendületet kaphat idén a Gyulahús játéka

Az idei első negyedév legeredményesebb szállásadói vehettek át ajándékot csütörtökön, a Gyulahús Béke sugárúti üzletében. Tavaly szinte hónapról-hónapra nőtt a játékban résztvevők száma, a szállásadók egyre több vendéget küldtek a húsipari cég boltjába. Ezért nem is volt kérdés, hogy 2018-ban folytatják-e a kezdeményezést. Ez a program új színfoltot jelent a …

Tovább »

Kardoson találták meg az Elekről ellopott kerékpárt

Elekről lopott kerékpárt egy román férfi, akit Kardos külterületén fogtak el a rendőrök. A biciklit lefoglalták tőle és visszaadták a tulajdonosnak. A bejelentéstől számított három órán belül megtaláltak a rendőrök egy Elekről ellopott kerékpárt. A Gyulai Rendőrkapitányságra 2018. április 19-én, 9 óra 20 perckor tett bejelentést egy nő arról, hogy …

Tovább »

50 éves Póka György képek is láthatók a gyulai postagalériában

Jellegzetes, fehér madaras zománcképei is láthatóak Póka György postagalériában nyílt kiállításán. A 74 éves festő a tárlatra elhozta szintén képzőművész felesége, a 11 évvel ezelőtt elhunyt Meskó Anna néhány képét is, valamint az orosházi Alexin Andor 1971-ben róla készült tollrajzát.Póka György Hajdúszoboszlón született, 1966-ban szerzett rajztanári diplomát Szegeden. Ezután költözött …

Tovább »

Szállásadók számára rendezett fórumot a NAV Gyulán

A szállásadók számára szerveztek aktuális, adóügyekkel foglalkozó fórumot kedd délután a városházán. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, az önkormányzat számára fontos, hogy a helyi szolgáltatók könnyebben boldoguljanak, ők maguk pedig ne csak a kötelezettségeket kérjék számon, hanem ha kell, segítsenek is. Sok változás történt az elmúlt években a hazai közigazgatásban, így …

Tovább »

A vállsebészetet érintő változásokat mutatták be a szakembereknek

Második alkalommal rendezték meg a vállsebészeti napot Gyulán. Az Árvay teremben megtartott esemény célja a vállsebészettel foglalkozó orvosok információkkal való ellátása volt. Az eseményen élőben közvetített műtétekkel színesített elméleti megbeszéléseken vitatták meg a szakmát érintő, legfontosabb változásokat. Az élő műtétek azt segítik elő, hogy az érintettek olyan tapasztalatokat szerezzenek, olyan …

Tovább »

A cukorbeteg gyermekeket támogatják a bál bevételével

Érkeznek a vendégek ezeken a felvételeken a szombat esti Kikeleti katicás vigasságra. A Diaboló alapítvány ismét a cukorbeteg gyermekekért szervezett jótékonysági estet. A bevételből három fontos célt szeretnének támogatni. Az inzulinhiányból adódóan kialakuló gyermekkori cukorbetegség egy életre szóló, napi többszöri injekciós terápiát, speciális étrendet és életmódot követelő betegség. A cukorbeteg …

Tovább »

Csapadékelvezető csatorna épül a Szentháromság utcában

  Dolgoznak a gépek a gyulai Szentháromság utcában, aminek a Szt. István és Rákóczi utca közötti szakaszán csapadékvízelvezető-rendszert építenek. A helyszínen megtartott sajtótájékoztatón Ökrös István elmondta, ezzel egy régóta elhúzódó problémát oldanak meg. A képviselő az elmúlt években többször jelezte testületi ülésen, hogy gondot jelent a csapadékvíz-elvezetés hiánya a szűk …

Tovább »

Halálos baleset Gyula és Békéscsaba között

  A 44-es számú főúton, Békéscsaba és Gyula között egy teherautó elütött két gyalogost. A balesetben egyikük, egy nő helyszínen életét vesztette. A 44-es számú főúton, Békéscsaba és Gyula között, 2018. április 19-én, 10 óra 20 perc körül egy teherautó elütött két gyalogos nőt. A balesetben egyikük a helyszínen életét vesztette, …

Tovább »

Komoly kihívást jelent a munkaerő hiánya Békésben

Nagy gond a munkaerő hiánya Békésben, és egyelőre nem látszik, hogyan lehet megoldani a problémát. Nagy Mihály László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei elnöke a 3Témában azt mondta, alapvetően bizakodó, de a helyi kis- és középvállalkozások komoly versenyképességi problémákkal küzdenek. Ebből az innováció lehetne a kitörési pont, de nyilvánvaló, …

Tovább »