2024. május 10., péntek
FONTOS

Címke: oktatás

Töretlen a Bolyai matematika verseny népszerűsége

A Cimbora táncegyüttes produkciója vezette fel a Bolyai matematika csapatverseny megyei díjkiosztó ünnepségét. Beszédében a tehetségek kibontakoztatásának fontosságát hangsúlyozta Görgényi Ernő polgármester, aki elismerését fejezte ki nemcsak a diákok, hanem a szervező és felkészítő pedagógusok számára is. A gyulai lila iskola szervezésében mintegy két hete zajlott le a verseny, ezen …

Tovább »

Hagyományőrző és kreatív programok a gyulai óvodákban

A szobrászat alapjaival ismerkedtek péntek délelőtt a németvárosi óvodások. A gyerekeknek Sütő Jánosné csinált kedvet az anyag megmunkálásához. A szomszédos csoportszobákban már festéssel, rajzolással és más technikák megismerésével telt az idő. A foglalkozások különlegessége volt, hogy nem csak óvodapedagógusoktól tanulhattak a gyerekek. A következő felvételek már a törökzugi óvodában készültek, …

Tovább »

Varga Ambrus lett a diákpolgármester

Az idei GYUDIN záróeseményeként hirdették ki csütörtök este a diákpolgármester választás eredményét a művelődési házban. Két iskola indított idén jelöltet, Pál Beáta a Karácsonyi, Varga Ambrus pedig az Erkel gimnáziumot képviselte, utóbbi jelentős előnnyel érdemelte ki a polgármesteri címet. Az egy hetes ifjúsági rendezvényen volt vetélkedő, slam poetry, karaokee, és …

Tovább »

Közszolgálati ügyintéző képzés indult Békésen

Elindult a közszolgálati ügyintéző képzés Békésen – jelentette be a péntek reggeli, a helyi kormányablakban megtartott sajtótájékoztatón Gajda Róbert kormánymegbízott. Az elméleti órákat a hagyományos keretek között tartják, de a gyakorlat – és ebben Békés tudomásunk szerint nemcsak a megyében számít egyedülállónak, hanem országosan is – élesben megy, a diákok …

Tovább »

Elismerték az önkénteseket

Első alkalommal tartotta Békés megyében az országos önkéntes találkozóját az American Field Service. A Magyarországon 26 éve működő nemzetközi diákcsere-programok szervezésével foglalkozó AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány idén Gyulán tartotta a nagygyűlését, melyre az ország 19 körzetéből érkeztek. Az 1914-ben alapított American Field Service 80 országban mintegy 40 ezer – …

Tovább »

“Tudni illik”: képzés a Gyulai Törvényszéken

„Tudni illik” címmel tartottak kompetenciafejlesztő képzést a napokban a Gyulai Törvényszéken. A képzés célja, hogy az ott megszerzett protokoll- és kommunikációs ismereteket a dolgozók az ügyfélkapcsolatok javítása és a munkahelyi közösség erősítése során hasznosítsák, hiszen mindez alapvetően befolyásolja a bíróságok működését és társadalmi megítélését, valamint az állampolgárok bíróságokhoz fűződő viszonyát. …

Tovább »

Megújult a Dürer iskola sportudvara

15 millió forintos, városi beruházás keretében újították fel a Dürer iskola sportudvarát. A fejlesztésnek köszönhetően új burkolatot kapott az udvar egy része, valamit a zöldterületet is megszépítették. Az időjárás miatt az iskola tornatermében tartották meg az intézmény felújított udvarának átadása alkalmából rendezett ünnepséget. A gyerekek több műsorral is kedveskedtek a …

Tovább »

Nagy érdeklődés övezte a Bay iskola családi napját

Több mint 300-an vettek részt a Bay Zoltán iskola hétvégi családi napján. Az intézmény vezetése többek között kutyabemutatóval, játszóházzal és sport programokkal várta a szülőket és gyerekeket. Egy látványos kutyabemutató is az egyike volt annak a számos programelemnek, amivel a szülőket és gyerekeket várták a Bay Zoltán iskola családi napjára …

Tovább »

Levelezőn indultak el az alapszakok a gyulai campuson

Nappalis diákok nélkül, két levelezős alapszakon közel száz új jelentkezővel indította a tanévet a Szent István Egyetem gyulai campusa. A megváltozott társadalmi és demográfiai helyzet miatt az intézmény az elkövetkezendő időszakban intenzív beiskolázási kampányba kezd. Az elmúlt években már érezhető volt a nappali képzés iránti érdeklődés ennek oka a megváltozott …

Tovább »