2020. április 5., vasárnap
FONTOS

Ár- és belvízi fejlesztés a Fekete-Körösön

A tavalyi, szinte folyamatos ár- és belvízi készültség után csendesebb hónapokat élnek a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság munkatársai, mostanában a kevés csapadék miatt ilyen jellegű munkájuk nem adódott.

 

{vsig}galeria/remete{/vsig}

Szerda délelőtt viszont két, az ár- és a belvízi védekezés szempontjából különleges jelentőséggel bíró projekt részleteit ismertették az igazgatóság gyulai székházban. A magyar és a határon túli partnerek együttműködése összességében közel egymilliárd forintos fejlesztést tesz lehetővé. Az árvízvédelmi fejlesztések a Fekete-Körös mentén valósulnak majd meg.

– Az erdő menti partvédmű létesítése mellett rekonstruálják a nagysitkai partvédművet, magyar oldalon emellett megújul még a remetei gátőrház, ahol a mértékadó vízmércét is fejlesztésen megy át – mondta el Bak Sándor, a KÖRKÖVÍZIG igazgatója. A romániai oldalon további fejlesztéseket valósítanak meg, erről a Gyula Tv-nek Pásztor Sándor, nagyváradi vízügyi igazgató beszélt.

Az árvízi projekttel euró értékben egyenrangú az a belvízi védekezést szolgáló beruházás, mely magyar oldalon Malomfokot, Románia felől pedig Rojtot érinti. A belvízi program keretében sor kerül a malomfoki szivattyútelep korszerűsítésére, a gátőrház rekonstrukciójára is.

Az uniós forrásokból táplálkozó két programot várhatóan jövő év végéig fejezik be.

További információk a videóban.

Nézze meg ezt is:

Élőben közvetített mise minden nap este 6 órakor a Szent Gellért Szeminarium kápolnájából

Vélemény, hozzászólás?