2021. május 13., csütörtök
FONTOS

Kevesebb a vér

 

Több véradás elmaradt az elmúlt napokban leesett nagy mennyiségű hó miatt így a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete a lakossághoz fordul segítségért. Mint azt Dénesné Kereső Irén, a szervezet gyulai vezetője elmondta, a helyzet még nem kritikus, de szeretnék elérni, hogy ne is váljon azzá.

{vsig}galeria/voroskeresztver{/vsig}

A véradásra lényegében bárki jelentkezhet 18 és 65 év között, és arra is lehetőség van, hogy kiszálljanak azokra a munkahelyekre, ahol több ember gondolja úgy, szívesen segítene embertársain. Aki vért akar adni, elég, ha nem hagyja otthon a TAJ kártyáját és személyigazolványát. Vért az említettek mellett az adhat, aki egészséges és legalább 50 kg testsúlyú.

Gyulán a kórház területén működő, vérellátó intézetben lehet ily módon segítséget nyújtani. A véradással kapcsolatban azt szokták mondani, aki a kezét nyújtja, három ember életét menti meg.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Tizenegy állattenyésztő oklevelet adtak át Gyulaváriban

  Felnőttképzés az egészséges élet és fenntartható életkörnyezet területén. Ezzel a címmel indult el az …