2024. május 9., csütörtök
FONTOS

1900-tól voltak rendszeres mozielőadások Gyulán

Gyulán már nem üzemelnek a moziépületek, a városban azonban a huszadik század elején világviszonylatban is korán megjelent a szórakozásnak ez a formája, mondta el Czégé Petra segédlevétáros.

A Békés című folyóirat folyamatosan szenzációként számolt be az újabb és újabb vetítésekről. Ezekre az Uránia Tudományos Színház szervezésében került sor rendszeresen a Göndöcs-kertben, első alkalommal 1900 júliusában.

 
A huszadik század első évtizedében már megjelent az igény egy mozgóképszínház építésére, erre azonban csak 1911-ben kerülhetett sor a mai Béke sugárúton. A Levéltári barangoló két részes sorozatában Czégé Petra először gyulai mozizás történetének korai, első világháború előtti időszakáról beszél, majd pedig a világháború utáni évtizedeket ismerteti.

Nézze meg ezt is:

Nehezített pályán is jól teljesített a Gyulahús

  A tíz százalékot is meghaladta a versenytársaknál a gyártási volumen csökkenés, vagyis komoly gondokkal …