2020. szeptember 28., hétfő
FONTOS

Hárommilliós járdafelújítás a Nagyváradi utcán

Egy vezetékcsere is rontott a járda állapotán a Nagyváradi utcán, ráadásul lakossági jelezések is érkeztek Kiss Szabolcshoz – hangzott el a csütörtöki, helyszíni sajtótájékoztatón. A képviselő saját fejlesztési kerete terhére ezt, a Sittye és a Toldi utcai, 230 méter hosszú szakasz felújítását tűzte ki célul.

Kiss Szabolcs elmondta, képviselővé választása óta a legtöbb megkeresést utak, járdák állapota miatt kapta. Több esetben a Közüzemi Kft munkatársai nyújtottak segítséget, kicserélve, vagy éppen a süllyedés miatt megemelve a járdalapokat.

A környék leginkább várt fejlesztése az Eminescu utcában jelenleg közbeszerzési szakaszban van. Mint ismert, az utcát sikertelen pályázati kísérletek után az önkormányzat több szakaszban tervezi korszerűsíteni. Először 90 millió forintból készülhet el a Vár utcától az Ernyő utcáig tartó szakasz. A munkálatoknak köszönhetően a terület biztonságosabb és szélesebb lesz, kicserélik a járdát, megújítják a zöldfelületet.

Nézze meg ezt is:

Így metsszük az évelő lágyszárúakat, hogy ősszel újra virágozzanak

Nem ritka jelenség, amikor egy évelő növény az első virágzás után szakszerűen megmetszve, a hosszantartó …