Gyulatelevízió
Kettős Kodály-évforduló
135 esztendeje, 1882-ben született és 50 éve, 1967-ben hunyt el a huszadik századi magyar zenetörténet megkerülhetetlen alakja, a zenepedagógia iskolateremtő, nemzetközi tekintélye, Kodály Zoltán. Zeneakadémiai tanulmányaival párhuzamosan bölcsészeti képzettséget is szerzett. Korai kompozícióinak jelentékeny része saját hangszerére, csellóra íródott, zeneszerzői érdeklődése azonban hamarosan a magyar népzene nyújtotta inspirációk felé fordult. Népzene-gyűjtő tevékenységével Bartók Béla és Balázs Béla legközelebbi eszmetársává vált. Az általa feldolgozott parasztfolklórnak a modern francia zene tanulékony követőjeként teremtett klasszikus kereteket. Szellemiségében kéz a kézben járt a nemzeti elkötelezettség és az evangéliumi érzület. Rendíthetetlen személyisége és nemzetközi tekintélye a nemzeti-keresztény értékek és a szellemi fölény szimbólumává avatta a kommunista diktatúra évtizedeiben. A zenekultúra népszerűsítésének szorgalmazásával a nemzet lelki megerősítését kívánta elősegíteni. Népies daljátéka, a Háry János 1938 óta ikonikus darabja a Szegedi Szabadtéri Játékoknak. Ugyanebben az évben saját szerzeményeit – a Psalmus Hungaricust, a Jézus és a kufárokat és a Budavári Te Deumot – vezényelte a Dóm téren.
Mûvészünnepek
Két alkotóközösség is gyűjteményes kiállítással lépett a nagyközönség elé ezen a nyárelőn. Az 1992-ben megalakult Szög-ART, a megyeszékhely legjelesebb képzőművészeit tömörítő egyesület fennállásának negyed százada során – Szeged testvérvárosi kapcsolatrendszerét is kamatoztatva – Európa-szerte fórumot teremtett a dél-alföldi alkotók számára. Tagjaik névsora jóformán teljes seregszemlét nyújt az utóbbi két és fél évtized szegedi alkotóiról és alkotói törekvéseiről, az egyesület égi pártfogói között pedig olyan jelentős alkotók szerepelnek, mint Kass János, Dér István, Novák András, Fischer Ernő és Lázár Pál. A jubileumi kiállításon, amely egyúttal a Démász Galéria fennállásának 15 évét is köszöntötte, együtt szerepeltek műveikkel a néhai és a jelenlegi alkotók.
Mint a műtörténet legszebb lapjain oly gyakorta, Kunszentmártonban is a festői tájék, az ecsetre való részletek és a líraiságra valló hangulatok szólították táborba a városkáéval rokon lelkületű alkotókat templomkertben és tömlöcben, Körös-töltés oldalában, kukoricaföld tarlóján. Ember és nagyvilág: lélek és univerzum biccent itt át egymásnak a deszkapalánkon szomszédságos atyafiságban, és a kertaljában fejüket nyújtogató napraforgók, az elcsöndesült malom, az akácligetecskék árnyai közt surranó szellőtitkok mind-mind azt üzenik: ember, otthonod ez a szép arányú élet. Hisz aki alkot, igent mond. Igent a létre, a nyár szép, bódító, nagy öncélúságának lendületében: konstrukciót mond ebben a destruktív világban, ami mindegyre fontosabb imperatívusz, mert igenre szomjúhoznak az emberlelkek.
Múzsák a templomkertben
Új, a művészet szakrális elhivatottságát kiemelt célkitűzésének valló szabadtéri rendezvénysorozat színhelye volt a szeged-alsóvárosi ferences kolostor kertje. A barátok meghitt hangulatú, zárt kvadruma szinte kínálja magát a meditatív, emelkedett művészeti rendezvények helyszínéül. Az Areión Kulturális Egyesület és az újszegedi passiójátékaival hagyományt teremtő Liget Társulat Tisacra névre keresztelt minifesztiválján a művészet emelkedettségének, a művészek elhivatottságának hitében nyújtottak egymásnak testvéri jobbot a színjátszás, a toll és a hangok múzsái.
Papucs és levendula
Az izzó alföldi nyár két hagyományos kézműves kultúrának is híveket szerzett. A szegedi Móra Ferenc Múzeum a jellegzetes parasztpolgári viseleti darab, a messze földön híres szögedi papucs előtt tiszteleg új kiállításával. A török hódoltság korából származtatott, hímzett lábbeli egészen a huszadik század derekáig használatban volt Dél-Alföld szerte, különösképp lakodalmakkor és más jeles alkalmakkor. És bár történtek kísérletek a virágdíszes lábravaló életben tartására, az eddigi tapasztalatok azt mutatják: a jó pár évszázadnyi dicsőséggel büszkélkedő, a szó mindkét értelmében páratlan szögedi papucs immár végleg a múzeumba vonult.
Napjainkban új divatja támadt a levendulának. A tetszetős és hasznos dísznövényről az alábbiakat olvashatjuk régi füveskönyvekben: „illata a görcsös aggodalmakat feledteti, ellazítja a testet és segít a gondolatok kitisztításában. Szűz Mária levendulabokorra helyezte a kis Jézus ruháját száradni, és ettől a bokor virágai lelket felvidítóan kezdtek illatozni. Szokás keresztény házakban levendulakeresztet akasztani az ajtó fölé a ház védelmére. A levendula a tisztaságnak, a hűségnek és az állhatatosságnak szimbóluma. Virágával ízesített cukorral kalácsokat készíthetünk. Sült bárányt ízesíthetünk néhány levéllel. Illóolajával égéseket, csípéseket, vágásokat kezelhetünk. Olaját homlokra dörzsölve enyhíthetjük a fejfájást. Főzete köhögéscsillapító. A test bedörzsölése külső izomlazító és fertőzésgátló hatású, reumás fájdalmak, idegzsába kezelésére is jó.” A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje ezen a júliuson is lilába öltözött: a cserepes, szárított és változatos módon feldolgozott levendula mellett a növény minden elképzelhető felhasználási módja megjelent a Levendula Napokon: dísztárggyá alakítva, designelemmé változtatva és ínyencséges alkotóelemként egyaránt megcsodálhattuk a virágot, miközben a színpadon változatos műfajú zenei és színházi programok, a botanikus kert fáinak árnyékában pedig valódi családi piknik zajlott a levendula jegyében.
Könyvek a tájékunkról
Tömörkény István halálának centenáriumára kötetbe rendezve kapjuk kézbe a nagy magyar novellista és tárcaíró mindeddig csak folyóiratok hasábjain föllelhető írásait. A Tömörkény kötetben meg nem jelent írásait egybegereblyéző kötet ismét arról győz meg: ez a vidéki merengő, akit legnevesebb kortársai – Krúdyval az élen – a halhatatlanság babérjával koronáztak, csakugyan a láttatás, a kis dolgokban az egyetemest megmutató ihletett írásművészet kiválósága. Nem mellékesen a régi magyar parasztélet, a békeidős Magyarország avatott krónikása. Tömörkény minden mondata dédelgetésre méltó szépírói bravúr, nem mellesleg dolgos eleink munkás életének megörökítője, a régi alföldi élet, a száz évvel ezelőtti, magyar háború és béke hiteles elevenítője. (Tömörkény István: Mihály furfangéroz. Kortárs 2017)
Márciusban gálaesttel, nemrégiben pedig jubileumi albummal köszöntötte világszerte ünnepelt művészét, Tokody Ilonát a Magyar Állami Operaház. A Szegedről származó művésznő, aki számos elismerése mellett az egyházmegye Gál Ferenc Főiskolájának címzetes egyetemi tanári címét is birtokolja, ebben az interjúkötetben személyes közelségbe hozza egy fölemelő szépségű művészpálya állomásait, partnereit és tapasztalatait. A kötetet a művésznő fényképalbumának kincsei és művésztársak, tisztelők méltatásai gazdagítják. „Dicséri őt a kert, amelynek nyárfái a lélek rezdülésére tanították. A tágas égbolt, amely minden irányban a végtelenre tárult. Dicséri őt a szülői példa: a tápé-kutasi tanítóházaspár öröksége, amelynek sommázata: tisztesség, szorgalom, meg nem alkuvás. Az alföldi nyár perzselő, lelket lobbantó ősenergiája, amely annyira rokon a bussetói mester meghatározó élményeivel. És a forrás. A kertben csobogó csodakút, amelyhez egykor lovaskocsin zarándokoltak a környékbeliek. Találhatnék-e mélyértelműbb képet? Milyen művészet az, amely ne engedné oda a kicsinyeket és a megfáradtakat az élő vizek forrásához, amelynek birtokába jutott?” (részlet a kötetből) Tokody Ilonát legközelebb a Szent Gellért fesztivál programjában hallhatjuk szeptember 30-án a székesegyházban. (Réfi Zsuzsanna: Lélekhangon Tokody Ilonával. Magyar Állami Operaház 2017)
Ezidén is képet alkothatunk a Szegedről indult illetve mindmáig itt alkotó szerzők írásaiból, ha kezünkbe vesszük a Szegedi Horizont című antológiát. A könyvhéten bemutatott gyűjteményes kötet a másfél évtizedet megélt Szegedtől Szegedig antológia törekvéseinek örököse, csakhogy szerzői ezúttal nem a kiadvány számára alkották meg írásaikat, hanem másutt már megjelent kisprózák, regényrészletek és versek kerültek a Bene Zoltán és Diószegi Szabó Pál szerkesztette kötetbe. (Szegedi Horizont 2017. Szegedi Írók Társasága 2017)
