Kulturális mozaik

Élet a magyar Alföldön

Juhász Antal néprajzkutató, a Móra Ferenc Múzeum nyugalmazott kutatója, egyetemi tanár monografikus kötetben foglalta össze mindazt, amit a tanyai életről tudni érdemes. Az alföldi gazdálkodó életmód kebelében kialakult, sajátságos létforma a mezővárosokat övező hatalmas síkságokon jött létre a XIX. század derekán. És bár a tanyai embereket számos szál fűzte az őket kibocsátó városhoz – búcsúra, más ünnepekre jellemzően „hazajártak”, sokan városi portát is fenntartottak -, az önellátó gazdálkodás zárt társadalmi kisközösségeket eredményezett saját kulturális jelenségekkel, szokásrenddel. Míg a szépirodalomban legfőképp Tömörkény István szentelt figyelmet a tanyai emberek életmódjának és jellemének, Bálint Sándor egykori tanítványa a néprajzkutató rendszerező módján fél évszázadon át gyűjtötte mindazt a tárgyi és szellemi hagyatékot, ami a téeszesítés és az iparosítás rombolása ellenére fennmaradt e virágzó paraszti kultúrából. A kötet a huszonnegyedik órában tárja föl és rendszerezi földből élő eleink gazdálkodási rendszerét, társadalmi helyzetét, életmódját és kultúráját. Juhász Antal a kutató szabatos dokumentá­ció­ja mellett megragadó képekben állít emléket a Dél-Alföld meghatározó létformájának.

 

A lázadó próféta

Száz esztendeje, 1919. január 27-én nyugodott meg mindörökre a huszadik század magyar költőzsenijének, Ady Endrének örökre nyughatatlan szíve. Nálunk Ady volt az első, aki a francia modernek szellemében saját személyes sorsát tette meg első számú költői témájául. A személyesség és a szenvedélyesség azonban nem csak szerelmi líráját hatja át. Költészetében éppúgy, mint publicisztikájában váteszként sürgette a megcsontosodott, félfeudális társadalmi berendezkedés demokratikus átalakítását, és az elsők között jövendölte meg a hibáival szembenézni képtelen régi Magyar­ország bukását.

Kosztolányi „tragikusan magyarnak” nevezi, Csoóri Sándor szerint költészete „a magyarság Bibliája”. Istent szólongató verseiben az ószövetségi próféták és elődei, a protestáns prédikátorok izzásával kiált a megváltás békéje után. Drámai fohászai, megtört vallomásai és gyermeki tisztaságú imádságai – Krisztus-kereszt az erdőn; Ádám, hol vagy?; Az Úr érkezése; Imádság háború után; A Sion-hegy alatt; Hiszek hitetlenül Istenben; Istenhez hanyatló árnyék; Menekülés az Úrhoz és a többi – örökké visszhangra találnak az igaz hitét szomjúhozva kereső modern ember szívében.

A szülőföld szeretetében

A Magyar Kultúra Napja alkalmából fellángolt a lokálpatriotizmus az alföldi városokban.

A Szentesi Élet korábbi sikeres cikksorozata nyomán mutatós kötetet adott az érdeklődők kezébe a város nevezetes épületeiről és jellegzetes helyszíneiről. A Labádi Lajos helytörténeti kutatásain ala­puló, Szentes 50 arca című album Tofán Sándor és Vidovics Ferenc fotóinak felhasználásával szembesíti az egykor volt és a mai város­képet. Múltba merengésre, a személyes emlékek felidézésére éppúgy remek lehetőség a kötet, mint annak mérlegelésére, milyen irányban haladt városaink arculata a modernizáció áldásainak: a sematikus építészeti megoldásoknak vagy épp a mindenütt tért hódító motorizációnak köszönhetően.

Hódmezővásárhelyen Lebontva, át­ala­kítva, megőrizve címen nyílt tárlat Szücs Ferenc és két ismeretlen fényképész az 1960-as években és az 1970-es évek elején készített fotóanyagára támaszkodva. A Tornyai János Múzeum emeletén látható kiállítás nem csupán építészet- és várostörténet: a fotók kordokumentumként tárják a látogató elé a mögöttünk álló évszázad szellemiségét, lelkületét, amint az a homlokzatokon tükröződött.

A Móra Ferenc Múzeum fölújítása miatt hontalanná vált a hírős szögedi papucsot bemutató Páratlanok című néprajzi tárlat. A gyűjteményt a Szent-Györgyi Albert Agóra fogadta falai közé, és hogy a szebb napokat látott szögedikum kultuszát minél több módon élesztgessék, az újranyitás alkalmából tudományos ülést rendeztek, amelyen a föltámasztásra méltó, turisztikai potenciálban bővelkedő hagyományos szögedi lábbeli történeti és néprajzi vonatkozásai mellett figyelemreméltó fölvetések hangzottak el a jellegzetes motívumkincs iparművészeti és divattervezési fölhasználására vonatkozóan. A Szegedi Papucs Napját életre hívó Szegedi Papucsért Alapítvány első számú, törekvése hogy a  szellemi örökséggé nyilvánított, nagy múltú viselet holt hagyomány helyett ismét helyet találjon magának öltözködésünkben.