2021. február 28., vasárnap
FONTOS

A Mentők napját ünnepelték Gyulán, díjakat is átadtak

 

A május 10-i Mentők napját ünnepelték pénteken a gyulai mentőállomáson. A program keretében nyílt napot is szerveztek, aminek köszönhetően a legkisebbek is megismerkedhettek a mentőautók belsejével, illetve az ott használt eszközökkel.

A multifunkcionális eszközt Lingurár Sándor mentőápoló mutatta be a gyereknek.

Az Országos Mentőszolgálat amellett, hogy a különböző mentőszervezetek működését is ellátja, képzéseket is szervez, nem csak dolgozóknak, de a lakosság számára is. Az óvodás csoport persze még nem tudta volna elsajátítani az újraélesztés menetét, ezt csak az idősebbeknek mutatták be a nap folyamán, ennek ellenére rengeteg érdekességet nyújtott számukra is a nyílt nap.

Az ünnepség a délutáni órákban az állománygyűlésen folytatódott, ahol több díjat adtak át a mentőállomás dolgozóinak. Ahogy az elmúlt években, úgy most is megszavazták az itt dolgozók azt a két személyt, aki a közösség szerint az elmúlt évben a legtöbbet tette a mentőállomásért. A két díjazott Varga Dávid mentőtiszt, illetve Bakonyi József gépkocsivezető. Az emléktárgyak átadásánál Fodor József mentőápolót is díjazták, aki Regionális Igazgatói Dicséretben részesült.

Elhangzott, a Mentők napján tartott nyílt napok és ünnepségek azért fontosak, hogy felhívják a figyelmet a szolgálat jelentőségére és azokra az értékekre, amit képviselnek.

Zentay Attila hozzátette, a fejlesztések ebben az évben sem maradnak el, mivel a gyulai önkormányzattal együttműködve javítanak a mentőállomás műszaki állapotán, például új garázskapukat szerelnek majd be.

Nézze meg ezt is:

Apor Vilmosról emlékeztek meg a róla elnevezett gyulai óvodában

Az egykori gyulai plébánosról, Apor Vilmosról emlékeztek meg Gyulán, a róla elnevezett, Boldog Apor Vilmos …