2021. február 27., szombat
FONTOS

Szobrot állítanak Stéberl András tiszteletére

Széri-Varga Géza szobrászművész, Daka Zsolt a Gyulahús Kft. ügyvezetője és Görgényi Ernő polgármester mutatta be a művész által alkotott, Stéberl Andrást ábrázoló makettet.

A Gyulahús és az önkormányzat együttes szándékkal kíván emléket állítani a gyulai húsipar legmeghatározóbb alakjának. Erre a feladatra egy több körös pályázat eredményeként Széri-Varga Géza alkotását választotta ki a bíráló bizottság.

A pályázók közül hárman fogadták el a felkérést, a beérkezett pályamunkákat több körben értékelte a bíráló bizottság, majd július 3-án hozott egyhangú döntést, mely alapján Széri-Varga Géza szobrászművész készítheti el Stéberl András teljes alakos szobrát.

Az 1888-ban született Stéberl András az iparjogvédelmi oltalom alatt álló gyulai kolbász, neves márka megteremtője. A cégalapító húsgyáros ezen kívül – mai szóhasználattal – saját “brandet” hozott létre, amely a távoli országokban is ismert Stéberl-kolbász volt.

A teljes alakos Stéberl-szobor a tervek szerint 2020 májusára készül el. A 2005-ben gyulai díszpolgárrá választott cégalapító az evangélikus egyházközösség aktív tagja volt, ezért is lesz az őt ábrázoló egész alakos szobor a gyulai evangélikus templom előtti közterületen felállítva.

Nézze meg ezt is:

87 új fertőzött Békés megyében

A pénteki 12235-ről szombaton 12 322-re emelkedett a Békés megyei koronavírus fertőzöttek tavaly március óta …