2021. február 24., szerda
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2019. 10. 14.

Témák:

– A szavazatok több, mint 60 százalékával választották újra polgármesternek Gyulán Görgényi Ernőt, aki harmadik ciklusát kezdheti. A képviselő-testület 14 helyéből 9-et a kormánypártiak foglalhatnak el.

– Biztos Fidesz-KDNP-s többség lesz a Békés Megyei Közgyűlésben. A nagyobb megyei városok vezetése kivétel nélkül a kormánypártok kezében maradt.

– Vasárnap tartották Gyulán, a belvárosi katolikus templomban a Magyarok Nagyasszonya búcsút, vagy virágbúcsút. Az eseményre több, elsősorban a környékbeli településről érkeztek zarándokok. A búcsúi Szentmisét a nigériai származású békési plébános mutatta be.

– 79 csapat 316 versenyzője mérte össze tudását az idei Bolyai János Csapatverseny megyei döntőjén. A matematikaversenyt immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg a gyulai ötös iskolában.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2021. 02. 22.

Témák: – Hétfőn három helyszínen folytatódtak, majd le is zárultak a Magyar Parasport Napjának gyulai …