2019. december 8., vasárnap
FONTOS

Sokat profitálhat az új nemzetközi elismeréssel az Almásy kastély

Egy újonnan kiadott elismeréssel, az Örökség és Élmény díjjal ismerte el a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont tevékenységét a Heritage Hotels of Europe szállodaszövetség. Idén második alkalommal díjazta tagjait a nemzetközi szakmai szervezet, az elismeréseket még vasárnap délután adták át, Bécsben.

Az Európai Kastélyszállodák Szövetsége a tagjai számára hirdette meg a szavazós játékot, ahol a résztvevők az utazók szavazatai alapján hét kategóriában kaphattak voksokat, ezeket egészítették ki a szervezet elnökségi tagjainak voksai. A több hónapon át tartó, a nyári turisztikai főszezont is átölelő szavazás a nemzetközi szervezet honlapján zajlott.

A kastélyszállodák szövetsége 13 ország 107 kastélyát, erődjét, kúriáját tömöríti. A gyulai Almásy-kastély történelmi épületként 2016-ban csatlakozott a magyar szervezethez.

A Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetsége a hazai szállodaként és/vagy rendezvényhelyszínként, múzeumként működő kastélyok képviseletét, a „kastélyturizmus” köztudatba történő bevezetését és népszerűsítését tűzte ki fő célul.

Nem ez az első nemzetközi elismerés, melyet a gyulai Almásy kastély a 2016-os nyitás óta elnyert. 2018-ban Európa 40 legjobb múzeuma közé kerültek, vagyis túlzás nélkül lehet azt mondani, hogy e területen is feltették Gyulát Európa térképére.

Nézze meg ezt is:

Elismerték a sokszoros véradókat

Náhóczki János “Ember vagy!” című versével köszöntötték a jubiláló véradókat csütörtökön, a Magyar Vöröskereszt Gyulai …