2020. november 24., kedd
FONTOS

Közel kétszáz mézlovag vonult fel a mézfesztivál nyitónapján

Pénteken vette kezdetét az immár 12. alkalommal megrendezett Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál. A három napon át tartó programsorozatot a városháza dísztermében nyitották meg, ahol elsősorban a méhészek számára tartottak szakmai fórumot.

Kónya István alpolgármester kiemelte, a megyei méhész egyesület civil kezdeményezésből napjainkra a térség egyik legfontosabb és legnépszerűbb szakmai találkozójává nőtte ki magát. Felelevenítette az egyesület névadója és alapítója Göndöcs Benedek szavait, célkitűzéseit is, melyek máig aktuálisak a békési méhészek körében. Hozzátette, a fesztivál turisztikai szempontból a téli időszak legjelentősebb rendezvénye. Kiemelte, a közelmúltban az egyesület és a város közreműködésével létrehozott Mézkuckó is ezt a célt szolgálja.

Szükség van a Távol-Keletről érkező, méznek nem nevezhető készítmények visszaszorítására – ezt már Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke mondta.

Éppen a méhek jelentősége miatt indítják el jövőre a Nemzeti Méhészeti Programot, melynek eredményeképp egymilliárd forintra emelkedik a méhészek támogatása. A megnyitót követően az érdeklődők előadásokat hallhattak például a méhészetben rejlő lehetőségekről, támogatásokról, valamint a méhészek egészségvédelméről is.

Az este következő állomása a fáklyás felvonulás volt, melyen az idei Mézkirálynő első udvarhölgye, valamint az összesen 19 lovagrend vett részt. Köztük voltak olyanok, akik szinte a kezdetektől fogva részt vettek a fesztiválon.

Idén is megjelentek a határ túloldalán működő négy lovagrend képviselői, de hazánk szinte minden tájáról érkeztek szervezetek, így a Dunántúlról is.

A felvonulás a Gyulai Várban ért véget. A közel kétszáz megjelent között voltak olyanok, akik nem nyerték még el a lovagi címet, így az ő felavatásukra is sor került a történelmi helyszínen.

Az öt újdonsült mézlovag közül négyen a Békés megyei Göndöcs Benedek Mézlovagrend tagjai, egy ember pedig az idén alakult Erzsébet Királynő Gödöllői Mézlovagrend alapítója.
Haász Ferenc, a megyei egyesület elnöke elárulta, a mézlovagoknak számtalan feladatot kell teljesíteniük.

Az est végén Páprádi Anna Bíborka, első udvarhölgy a lovagrendek zászlóira kötötte a fesztiválon való részvételt szimbolizáló szalagokat.

Nézze meg ezt is:

Felállították a város karácsonyfáját a Kossuth téren

  A város minden évben meghirdet egy olyan programot, melyben a lakosság felajánlhatja fenyőjét a …