2020. május 30., szombat
FONTOS

A látogatók számára ismeretlen helyiségeket mutatunk be az Almásy-kastélyban

Ezek a felvételek Értékérző című műsorunk forgatásán készültek, ahol a gyulai Almásy-kastélyban a látogatók számára eddig ismeretlen helyiségeket mutatunk be.

A műsor két részében összesen három pincét járunk körbe Fábián Tamás kommunikációs vezetővel. Az első részben az egykori éléstárat és fatárolót láthatják nézőink. A “Maradj otthon!” mozgalomhoz kapcsolódó műsorunk következő részében két olyan helyet ismerhetnek meg nézőink, ahol látogató még biztosan nem járt.

Műsorunk második részében viszont már az Almásy-kastély egykori borospincéjét járjuk körbe, ami már sokak számára ismerős lehet. Ezen a helyen – még a kastély felújítását megelőző régészeti feltárások során – fej nélküli csontvázakra bukkantak rá. A három csontvázról készített fotó segítségével készítették el a most is a pincében található régészeti installációt, mely ma már az Almásy-kastély pincetárlatának része. A korábban említett első két helyszínt már a ma esti Híradó után láthatják nézőink, következő pedig egy hét múlva kerül adásba.

Nézze meg ezt is:

A XX. század gyulai hőseire emlékeztek a Göndöcs-kertben

  A magyar hősök napján azokra a honfitársakra emlékezünk, akik a XX. században életüket áldozták Magyarországért. …