2021. április 10., szombat
FONTOS

Több kitüntetést adtak át a Semmelweis napi ünnepségen

 

A Himnusz eléneklésével kezdődött a Pándy Kálmán Tagkórház Semmelweis napi ünnepsége június 26-án. Az eseményt ebben az évben rendhagyó módon a városháza dísztermében rendezték meg. Elsőként Görgényi Ernő polgármester köszöntötte a jelenlévőket, aki a koronavírus-járvány ideje alatt helytálló egészségügyi dolgozókra hívta fel a figyelmet.

Semmelweis Ignác statisztikákkal bizonyította, hogy a kézfertőtlenítések, a megbetegedések és a boncolások között összefüggés van. Könyvét Európa valamennyi szülész professzorának elküldte, de nem kapott rá választ. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa az anyák megmentőjének nevéhez köthető felfedezéseket ecsetelte, majd párhuzamot vont a koronavírus-járvánnyal, hiszen a megbetegedés elleni védekezés egyik módja a kézfertőtlenítés.

Az ünnepségen ezt követően az önkormányzat által alapított Libor János díjat és a központi kórház elismeréseit adták át. 2020-ban Libor János díjban részesült Martyin Tibor osztályvezető főorvos, az egészségügyi szakdolgozók közül Tóth-Drótár Magdolna és Papp Attila ápoló.

A Libor díjak átadása után kórházi kitüntetések átadására került sor. Kórházért elismerésben részesült Dobó Márta osztályvezető főorvos.

A hétköznapi betegellátásban kimagasló munkát végző dolgozók, valamint a koronavírus-járvány ideje alatt példamutató szolgálatot tevő orvosok és egészségügyi dolgozók főigazgatói dicséretben részesültek, melyet szintén a pénteki eseményen adtak át.

Nézze meg ezt is:

Nem törte meg a járvány a gazdák kedvét és elszántságát

  A jó időjárási viszonyoknak köszönhetően már elkezdődtek a munkák a földeken. A jelenlegi járványügyi …