2020. augusztus 5., szerda
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 07. 13.

Témák:

– Hétfőn délelőtt a hatodik Át-Járás Tábor kezdődött el a gyulai Gellény Birtokon. A nyolc hetes táborban közel 400 diák fordul meg, ez idő alatt pedig a rendvédelmi szerveket bemutató programok kerülnek előtérbe. Az idei tábor célja, hogy minél több gyermek érdeklődését felkeltsék például a rendőri vagy tűzoltó hivatás iránt.

– A szomszédos országokban újra erősödő koronavírus járvány miatt szigorodtak a határátlépés feltételei. Békés megyében nincs újabb beteg, hazánkban már 600 alá csökkent az aktív fertőzöttek száma.

– Idén első alkalommal, hagyományteremtő céllal rendezett csapatversenyt a Kerecsényi László Íjász Egyesület. A szombati eseményen a résztvevőknek 35-70 méterre lévő célokat kellett eltalálni a várfalról. A Gyulavár Bajnoka címért összesen 6 csapat versenyzett.

– Szombaton tizenhárom óra alatt harminchét, vasárnap pedig újabb két határsértőt fogtak el a rendőrök Békés megyében. A külföldiek Románia felől illegálisan lépték át a határt.

Nézze meg ezt is:

Scherer Benedek és Ferenc hagyatéka

    Hogyan vált Gyula egyik megbecsült és befolyásos polgárává Scherer Benedek, illetve fia, a …