2022. december 2., péntek
FONTOS

Egymilliós adományt kapott a békéscsabai gyermekosztály

 

Egy közel egymillió forint értékű adománynak köszönhetően új EKG készüléket vásárolhattak a Békés Megyei Központi Kórház Réthy Pál Tagkórház Gyermekgyógyászati osztályán.

A készüléket hétfőn már használatba is helyezték, emellett pedig egy pulzoximéterrel is gazdagodott az intézmény. Az adomány az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. jótékonysági vadászatának köszönhető, melyet minden évben december 27-én rendeznek meg. A kezdeményezést még 2013-ban hívták életre azzal a céllal, hogy a befolyt összegből egészségügyi intézmények számára gyűjtsenek adományokat, azon belül gyermekosztályoknak.

Fejes László hozzátette, az országos jótékonysági vadászatot tavaly is nagy érdeklődés övezte. Az elmúlt évek alatt eddig közel 37 millió forintot tudtak összegyűjteni a programokon, ezzel pedig 17 kórház gyermekosztályát segítették.

A hétfői eseményen az eszközök mellett az adományozó okiratot is átadták a kórháznak, és az ügyben segítséget nyújtó partnereknek és orvosoknak. Az alapfelszerelések eddig is biztosítva voltak az osztályon, az új eszközök azonban sokkal modernebbek és gyorsabbak.

2019 után idén decemberben is rendeznek országos jótékonysági vadászatot, mely programot Békés megyében is megszervezik december 27-én.

Nézze meg ezt is:

Adventi vásárt rendeznek a hétvégén az Almásy-kastélynál

  A gyulai kiállítóhelyek közül az Almásy-kastély ad helyszínt adventi programoknak ebben az évben, amelyek …