2021. január 23., szombat
FONTOS

Online karácsonyi vásárt szervez a megyei önkormányzat

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban sokan kerültek nehéz helyzetbe: ideiglenesen be kellett zárniuk boltjukat, elvesztették munkahelyüket.

A Békés megyében élők is megszenvedik a megszorításokat, azok, akik mindezek ellenére kitartanak, nehezebben találnak partnert,
vásárlót, megrendelőt, vendéget. A járvány miatt – átmenetileg – semmilyen rendezvény, közösségi program nem tartható, a karácsonyi vásárokat sem rendezik meg.

A Békés Megyei Önkormányzat úgy döntött, segíteni próbál a megyében élő és munkálkodó kistermelőknek és kézműveseknek azzal, hogy – ha már fizikailag nem lehet, legalább –online formában karácsonyi vásárt szervez.

– A bekesmegye.hu oldalon egy aloldalt hoztunk létre Békés megyei online kézműves karácsonyi vásár néven, ahol azoknak a partnereinknek a termékeit, szolgáltatásait mutatjuk be röviden, akik az eddigi Megyenap elnevezésű rendezvényeinken velünk voltak, segítették a programot részvételükkel. A termelők, kézművesek elérhetőségeit is megosztjuk, hogy megkönnyítsük azoknak a dolgát, akik vásárolni, rendelni szeretnének – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke.

Hozzátette: várják további kézművesek jelentkezését is, akikről rövid ismertetőt és elérhetőséget osztanak meg az alábbi ldalon: http://www.bekesmegye.hu/online-karacsonyi-vasar_2020/

Nézze meg ezt is:

125 éve született a Kis Szilágyi

Idén 125 éve, hogy megszületett a “Kis Szilágyi” néven emlegetett Szilágyi István festőművész, akinek pályáját …