2021. május 8., szombat
FONTOS

Több változás is érinti a tanulók munkaszerződését a szakképzéseknél

A nehézségek ellenére 2020-ban minden tervezett képzés elindult Békés megyébe. Átalakult a szakképzési rendszer, ehhez pedig azoknak a vállalkozóknak is igazodniuk kellett, akik diákokat foglalkoztatnak gyakorlati idejük alatt. 2021-ben már a technikumban járó tanulók is köthetnek munkaszerződést, a külsős helyszínen kívül pedig választható az iskolai tanműhely, ahol szintén kitanulhatják az adott szakmák gyakorlati elemeit. Újdonság az idei tanévben, hogy aki az utóbbi lehetőséget választja, az állami ösztöndíjban részesül.

A kamaránál nagy hangsúlyt fektettek az elmúlt időszakban a pályaorientációra, a technikumok indulásával már az első évben változások mutatkoztak, és több diák választott olyan középiskolát, ahol az érettségi mellett szakmát is szerezhet. Az új szakképzési rendszer intézményei jelenleg tapasztalatot gyűjtenek, ez az év a tanulás éve – mondta Mészárosné Szabó Anna. Az intézményekben hamarosan elérkezik az ágazati alapvizsgák lebonyolításának időszaka, a tanulók ezután kezdhetik meg gyakorlati képzésüket.

A kamara célja, hogy minél hamarabb egy olyan duális szakképzési rendszer alakuljon ki, amelyet elfogad a munkaerőpiac és előnye is származik belőle. Ez akkor lesz így, ha a képzéseket követően fiatal, szakmájához értő pályakezdőket vehetnek fel – tette hozzá Mészárosné Szabó Anna. Hangsúlyozta, az idei évben újabb vállalkozásokkal, cégekkel bővül az a lista, ahol munkaszerződéssel fejlődhetnek a tanulók.

Nézze meg ezt is:

Törökzugban folytatódott a városi virágosítás

A felvételeken már kiadagolva állnak a virágok a Gyulai Bűnmegelőzési és Polgárőr iroda épületében. Csütörtök …