2025. március 17., hétfő
FONTOS

Baleset Gyulán és Orosházán, lopás Gyulán

Békés megyében 2021. március 12-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Gyulán, a Dobozi úton 7 óra körül egy személygépkocsi gyalogost ütött el. A nő, aki egy buszról szállt le és a jármű takarásából lépett ki az úttestre, súlyosan megsérült.

Orosházán, a Csendes utca és a Székács József utca kereszteződésében, 20 óra 45 perc körül egy személygépkocsi vezetője a helyszínelés elsődleges megállapítása szerint nem adott elsőbbséget egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfinek és összeütköztek. A motor vezetője súlyos sérüléseket szenvedett.

Gyulán, a Villa utcában 2021. március 12-én 9 óra 30 perc körül egy nő egy ház elől ellopott két tuját. A rendőrök a kötegyáni nőt a történtekről érkezett bejelentés után nem sokkal a vasútállomásról előállították. Nem tagadta, amit tett, azt mondta, hogy megtetszettek neki a növények, ezért vitte el azokat.

A Gyulai Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés miatt eljárást indított ellene.

Nézze meg ezt is:

Két nap alatt hat letartóztatás Békésben

  Szeghalmon, egy ételbárban március 6-án este a rendőrök elfogtak egy Békés vármegyében több lakcímre …