Témák:
– Tavaly november óta zárva tartott a Gyulai Várfürdő, amely szombaton újra kinyitotta kapuit. A pünkösdi hosszú hétvégén a 2019-es vendégforgalom 31 százaléka vett jegyet, egészen pontosan 2746-an érkeztek a fürdőbe.
– Évtizedeken keresztül hallgatni kellett róla, de áldott emléke és életpéldája mégsem ment feledésbe – hangzott el a hétfői Apor búcsún. Az eseményen az egykori gyulai plébánosra, később győri püspökre, Apor Vilmosra emlékeztek. A szentmisét követően felszentelték azt a táblát, amely Apor Vilmos püspökké szentelésének 80. évfordulója alkalmából állítottak.
– Európa bajnoki ezüstérmet szerzett a 4×200 méteres női gyorsváltó tagjaként a gyulai Veres Laura.
– Egyre kedvezőbb képet mutatnak a járványügyi adatok. Kedden már csak két Békés megyei koronavírus fertőzöttet jegyeztek fel.
– Retrospektív filmalkotás helyszíne volt a gyulai Ladics-ház, egy baráti társaság Petőfi Sándor életének egyik, eddig talán kevésbé ismert időszakát dolgozta fel. A fiatalok többsége a Szegedi Tudományegyetem hallgatója, ők egy különleges helyszínt kerestek a munkához.