2022. december 1., csütörtök
FONTOS

A klímastratégia volt a középpontban a gyulai konferencián

 

 

16 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósít meg egy projektet a gyulai önkormányzat. Szerda délelőtt a helyi klímastratégiáról tartottak konferenciát a városháza dísztermében. Az eseményen Forgó Gábor ügyvezető az eddig elért eredményeket mutatta be. Kiemelte, ma már senki sem vitatja azt a tényt, hogy globális felmelegedés van a világban. Ez ellen nemcsak kormányzati, hanem helyi szinten is kell tenni valamit.

A 2020-2030 közötti időszakra szóló stratégia kidolgozásába a lehető legtöbb érintettet igyekeztek bekapcsolni. Az elkészült munkaanyagot aztán a lakosságnak is volt lehetősége véleményezni, és hozzászólásokkal segíteni a szakértők tevékenységét. Az átfogó munka eredményeként a gyulai képviselő-testület tavaly november 25-i ülésén egyhangúlag hagyta jóvá a város klímastratégiáját.

Az eseményen elhangzott, 2100-ig készítettek forgatókönyvet, amelyben kimutatták, hogy az átlaghőmérséklet nagy eséllyel tovább emelkedik. Patkós Csaba kiemelte, évről-évre kiszámíthatatlanná válik a csapadék. A klímazónák eltolódnak, ami azt eredményezheti, hogy az a zóna, ami jelenleg Athén környékén van, az 30-50 év múlva itt lehet nálunk.

Nézze meg ezt is:

Gyulán mutatja be új kötetét Balázs Anita

  A mai kor mindenkit érintő, nagy kérdéseit dolgozza fel elsősorban a nagycsoportos óvodás a …