2022. június 30., csütörtök
FONTOS

Karácsonyis siker a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Versenyen

Sikeresen szerepeltek a karácsonyis diákok a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny döntőjén.

A megmérettetést 25 éve minden évben megrendezik ötödiktől nyolcadik osztályos tanulók részére. Három fordulóból áll a program, az iskolákból csak a legjobbakat nevezhetik a tanárok, ez egy ideje egy évfolyamból 10 fő. Azok a versenyzők, akik a legjobb eredményt érik el a megyében, továbbjuthatnak a megyei válogatóra. Majd ott az első helyezést elért tanulók nyernek meghívást a döntőre.

Mári Zoltánné Mészáros Andrea elmondta, az elmúlt 10 évben a megyei fordulón mindig dobogós eredményeket értek el a karácsonyis gyerekek, és ez idő alatt 8 alkalommal képviselték a Kárpát-medencei döntőben Békés megyét. Ebből 6 alkalommal kerültek be az első tízbe, és két olyan tanév is volt, melyben karácsonyis diák nyerte a döntőt. Ebben az évben ezért kapta meg az intézmény az elismerő oklevél mellett a Simonyi Zsigmond serleget.

Mári Zoltánné Mészáros Andrea elmondta, a felkészülés nagyon intenzív volt, sokat gyakoroltak a nyelvtan órákon és szakkör szinten is.

A verseny célja az, hogy megőrizzék az anyanyelv értékeit, és fejlesszék a mindennapi élethez szükséges helyesírási készséget.

Nézze meg ezt is:

Egyre inkább előtérbe kerülnek a hőtűrő növények

  Gyula kedvező természeti adottságairól beszélt Görgényi Ernő polgármester azon a keddi, kertészeti konferencián, mely …