2022. november 27., vasárnap
FONTOS

Több ezer diáknak segíthet a döntésben a Pályaválasztási Vásár

Élénk érdeklődés jellemezte a Csabaparkban rendezett pályaválasztási vásárt. A rendezvényt már a szerda délelőtti órákban több százan keresték fel.

A több, mint száz kiállítóhelyen 34 térségbeli középfokú oktatási intézmény mutatkozott be az érdeklődő fiatalok számára. Rajtuk kívül három egyetem, több kamara és közel 30 munkáltató képviseltette magát, és igyekezett megkönnyíteni a fiatalok pályaválasztását. Bemutatta az általa kínált képzéseket a gyulai Göndöcs Benedek Katolikus Technikum is, ezek egyike az ápoló.

A két napos rendezvényt szerda délelőtt Takács Árpád főispán nyitotta meg. Nagy-Vargha Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár kiemelte, fontosak az ilyen rendezvények, mert a hatalmas információ dömpingben a pályaválasztási vásár segítséget nyújt nekik a helyes döntés meghozatalában. Hangsúlyozta, a kormányzat több olyan programot indított, melyek támogatják ezeket a törekvéseket.

A pályaválasztás jelentőségét hangsúlyozta Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a jó döntések meghozatala mellett legalább olyan fontos a rugalmasság, mert ma már ritka az, hogy valakinek nem kell pályát módosítania, vagy új képzéseken részt vennie élete során.

A pályaválasztási vásár két napja során 4 és fél 5 ezer látogatót várnak a Csabaparkba. Az esemény keretében együttműködési megállapodást kötött a Békés Megyei Kormányhivatal és a Békéscsabai Szakképzési Centrum.

Nézze meg ezt is:

Korszerűsítik a Bodoky közt

Hamarosan megkezdődik a Kossuth térnél található Bodoky köz felújítása – jelentette be a péntek délutáni …