2023. június 9., péntek
FONTOS

A gyulai németek letelepedésére emlékeztek az Implomban

A német nemzetiség betelepítéséről és hagyományairól szóló esemény jelentőségét hangsúlyozta az Implom iskolában Kónya István alpolgármester, aki a programsorozat szerdai, záró eseményén vett részt.

Közel egy hónapig próbálták a tanulók azt a színdarabot, melyben Harruckern János és felesége volt a főszereplő. A német nyelven előadott produkció Békés vármegye újratelepítését mutatta be.  Krizsán Gréta német nemzetiségi diákként azt mondta, magáénak érezte a szerepet, könnyen tudott azonosulni vele.

Az elmúlt három évben a német hagyományokról számos eseményt szerveztek, együttműködve többek között a K. Schriffert Hagyományőrző Körrel. Nagy Mária kiemelte, a szerdai alkalom méltó zárása mindennek.

Szintai Éva tagintézmény-vezető elmondta, a hagyomány a diákok életének mindennapi része éppúgy, mint a német nyelv elsajátítása, az ünnepek pedig alkalmat teremtenek mindezek elmélyítésére.

A bázisintézményi programsorozat sikerességét mutatja, hogy az Implom József Általános Iskola újabb három évre elnyerte ezt a címet.

Nézze meg ezt is:

Éremátadó ünnepséget tartottak a Grosics Akadémián

Ezüstérmet nyert a régiós, több vármegyét felölelő dél-keleti csoportban a gyulai Grosics Akadémia U17-es együttese. …