2024. április 16., kedd
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2023. 06. 02.

Témák:

– Pénteken megkezdődtek a huszonkilencedik Erkel Diákünnepek versenyei. Az ország szinte minden pontjáról érkező diákok tizenöt kategóriában mérettették meg magukat.

– Újabb jelentős adománnyal érkeztek a békéscsabai tagkórház gyermekosztályára az Országos Jótékonysági Vadászat képviselői. A sok jövőbeli, sikeres gyógyulást ezúttal három új ággyal segítették.

– A nyár első napján ünnepelték a gyermeknapot az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre tagintézményében, ahol ezen a napon minden csak a gyerekekről és a fiatal felnőttekről szólt, minden figyelem rájuk irányult. Az év kiemelt eseményén közel kétszáz, fogyatékkal élő gyermek és fiatal felnőtt szórakozott az egész napos programkavalkádon.

– Galamb utcai Idősek Klubjában hat éve, öt fővel alakult meg az a szenior tánccsoport, amely mára több mint harminc tagot számlál és országos versenyeken is sikerrel szerepel. A tánc számos jótékony hatása mellett, a közösségformálás, a fellépésekre való felkészülés és a versenyizgalom is része a klubtagok mindennapjainak éppúgy, mint a felnőttkori tánctanulás öröme.

– Vasárnap délelőtt, a Ferencesek terén rajtol a Trianon maraton. A cél Dombegyházán lesz, a résztvevők rövidebb távokat is teljesíthetnek.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 10.

Témák – Sok vendégre, aktív nyárra számíthatnak a gyulai turisztikai szolgáltatók, vagyis várhatóan folytatódik a …