

A szünet 11 hete alatt több programmal készülnek Gyulán is.
Hétfőn elkezdődött a Nádi Boldogasszony Plébánia hittan tábora, melyen 30 diák vesz részt. Az idei téma a víz. Ezzel a motívummal a Bibliában is többször találkozunk, az Ószövetségben és az Újszövetségben egyaránt.
Balogh Ottó kiemelte, fontos, hogy a gyerekek ne csak a hittan óra keretein belül találkozzanak, hanem sokkal kötetlenebben, szabadabban egy táborban. A káplán hangsúlyozta, a diákok valóban megérezhetik azt, hogy egy közösséghez tartoznak. Ráirányítjak a figyelmet arra, hogy a hittan nemcsak egy tantárgy a sok közül, hanem egy közösségi élmény is.
Az idei úszótábor második napja zajlik a Gyulai Várfürdőben. Erre a programra hét héten keresztül várják a gyerekeket.
A táborban nemcsak úszásoktatás és pancsolás várja a fiatalokat, hanem különböző előadásokkal is készültek számukra. Ezen a héten rendőrségi tájékoztatást, majd mentős előadást hallgathatnak meg a résztvevők. A szervezők arra is próbálnak odafigyelni, hogy minden olyan információt megkapjanak a táborozók, mely a vízzel való veszélyekre hívja fel a figyelmet.