

A Békés című, korábbi vármegyei lap egyik munkatársa volt a XIX. század végétől Dubányi Imre.
Az ő kivágott, félretett cikkeit, személyes, és családi iratait kapta meg egy baráttól a közelmúltban a gyulai levéltár.
Sáfár Gyula igazgató emlékeztetett, Dubányi Imre eredetileg pénzügyi területen dolgozott, de már egészen fiatalon újságíróként is jeleskedett, Gyula társasági, társadalmi életéről írt ma is érdekes cikkeket. A levéltár iratanyának zöme ugyan a közigazgatásban keletkezett, de magánszemélyek felajánlása nyomán is fogadnak iratokat.
Sáfár Gyula arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek az adományok mindenképpen gazdagítják a levéltári állományt. Nemcsak azért, mert kortörténeti dokumentumként szolgálnak, hanem azért is, mert gyakran fényképek, albumok, mozgóképek is bekerülnek hozzájuk, míg a közigazgatásból érkező dokumentumokról ez nem elmondható.
A következő hetekben a Gyula Tv kulturális magazinjában, az értékőrzőben több ilyen, magánszemélytől származó hagyatékot is bemutatunk.