2024. június 18., kedd
FONTOS

Műhelymunka beszélgetés a GFE békéscsabai karán

Hétfőn délután műhelymunka beszélgetést tartottak a GFE Gazdasági Karán Békés vármegyei vállalkozások, foglalkoztatók és munkaerőpiaci problémákkal küzdők részvételével.

Az érzékenyítő program középpontjában a foglalkoztatás elősegítését célzó törekvések álltak.

A Gál Ferenc Egyetem a közelmúltban kezdte meg az együttműködést a tavaly ősszel létrehozott, a Hallgatók a Hallgatókért Alapítvánnyal. Az együttműködés részeként életre hívott műhelymunka célja, hogy a munkavállalók a munkáltatókkal könnyebben tudjanak kommunikálni, legyenek információik a vállalatok elvárásairól, a különböző kompetenciákról és kölcsönös igényekről, fogalmazott az alapítvány egyik létrehozója és az Unikon Zrt. operatív igazgatója, Hatos Zoltán. A 220 főt foglalkoztató, bútorhuzatokat gyártó cég vezetője elmondta, nagyon nehéz munkaerőt találni, megfelelő kompetenciákkal rendelkezőt pedig még nehezebb.

A „Helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén” elnevezésű, a foglalkoztatók érzékenyítése című pályázat kapcsán az egyetem kiemelt törekvése, hogy egyfajta találkozóhelyként, szakmai tudásbázisként is megjelenjen a megye vállalkozói számára, mondta el Árpási Zoltán. A dékán kiemelte, ez fontos abból a szempontból is, hogy a hallgatóik szakmai gyakorlatokat és céges kapcsolatokat építhessenek ki, illetve a partnercégek találkozhassanak olyan munkavállalókkal és ötletekkel, amelyek a vállalkozásaik számára jó célt szolgálnak.

A műhelymunka beszélgetésen az érdeklődést mutatta, hogy a Békés vármegyei vállalkozások széles körben jelen voltak, többek között mezőgazdasági családi vállalkozás és nagyvállalat is részt vett az eseményen.

Nézze meg ezt is:

Elismerték a Harruckern pedagógusait

  Pénteken a pedagógusokat ünnepelték a Harruckern János Szakképző iskolában. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …