2024. május 8., szerda
FONTOS

Gyulán találkozott az egyházmegye papsága

 

A gyulai Nádi Boldogasszony templomban megtartott szentmisével kezdődött június 14-én a Szeged-Csanádi Egyházmegye hagyományos papi találkozója.

Kiss-Rigó László püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy Isten a történelem hajnalán megígérte az embernek, hogy az élet végső problémáira megadja a megoldást, ezt a feladatot pedig a Megváltó fogja ellátni. Ő nem azért jön, hogy ítélkezzen, fenyegesse a bűnös embert, hanem azért, hogy erősítse a gyengéket, megszüntesse az igazságtalanságot, és végbevigye a tökéletes kiengesztelődés művét. Kiss-Rigó László hangsúlyozta, a papok Krisztus hivatását gyakorolják.

– Ne ítélkezzünk, ne kritizáljunk, ne mondjunk ítéletet a bűnös emberek fölött, hanem ahol gyengék vannak, ott próbáljunk meg erőt sugározni, ahol pedig békétlenség van, ott mozdítsuk elő a békét! Szolgáljunk mindenkit, nemcsak a hívőket! – hangsúlyozta a főpásztor.

A szentmisén a megjelentek megújították papi fogadalmukat, és megáldották azokat az olajokat is, melyeket a szentségek kiszolgáltatásánál használnak. Az eseményen a jubiláns papokat is köszöntötték, Gyulay Endre hetven, Perlaki Flórián pedig ötven éve kezdte meg szolgálatát. A szentmisét a gyulai plébánia kertjében kötetlen beszélgetéssel zárták.

Nézze meg ezt is:

10 éves a szegedi CsaládEgyetem

„A boldogság tanulható” Ezzel a mottóval indította el 2014 őszén a Szeged-Csanádi Egyházmegye CsaládKözPontja a CsaládEgyetem programot. A tíz …