

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a napokban július 29-én az I. Szentpálfalfi Fiesztát a fürdőváros északi városrészén.
Az egész napos programkavalkádon gyermek- és szórakoztató műsorok, főzőverseny és koncertek is várták a lakosságot.
A szórakoztató produkciók mellett, a településrész történetét is megismerhették a rendezvénybe bekapcsolódók. A városrészt 1896-ig „kutyabontónak” is hívták, lévén egy sintértelep is működött a területen, csak ezután kapta a Szentpálfalva elnevezést, ismertette a főszervező.
A nyári rendezvény létrejöttével régi álma vált valóra az ötletgazdáknak, Gacsályi-Tölgyesi Ágnesnek és Martyin Tivadarnak. A szervezés hónapjai alatt az utcabálnak indult esemény egész napos programsorozattá szélesedett, mondta Gacsályi-Tölgyesi Ágnes. A főszervező kiemelte, a legfontosabb célja a rendezvénynek, hogy az itt élő embereket közelebb hozza egymáshoz.
A szervezők programba vették a legfiatalabb és legidősebb itt lakók köszöntését is, mondta el Alt Norbert, aminek fontos üzenetértéke is van.
Hatvan évvel ezelőtt költözött Szentpálfalvára a legidősebb lakos, Nánási Istvánné. A kilencvennégy esztendős Zsuzsika néni szerint a család és munka az életben a legfontosabb.
2018-ban költöztek a városrészbe az öthónapos Hanna baba szülei. Az édesapa úgy fogalmazott, a jószomszédi viszonyok nagyon fontosak a számukra, többek között ezért is vesznek részt a programon.
Az I. Szentpálfalvi Fieszta főszervezői bíznak abban, hogy jövőre mások is bekapcsolódnak a szervezőmunkába, hogy még az ideinél is többen ünnepelhessenek a 2500 lakosú városrészben.