2023. szeptember 23., szombat
FONTOS

Rablás gyanúja miatt került őrizetbe három nő

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság 2023. augusztus 7-én őrizetbe vett három nőt.

Néhány nappal korábban mindhárman egy dombegyházi férfinél jártak, és a gyanú szerint a kávéjába olyan gyógyszert tettek, amelytől öntudatlan állapotba került. Amikor ez megtörtént, magukhoz vették a férfi pénzét és távoztak. A rendőrség a dombegyházi és hódmezővásárhelyi nőket rablás bűntett elkövetésével gyanúsítja.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság 2023. augusztus 7-én engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt őrizetbe vett két férfit. Mindketten személygépkocsit vezettek, és egyiküknek sem volt soha jogosítványa. A rendőrök mindkettőjüket három napon belül bíróság elé állíthatják.

A Gyulai Rendőrkapitányságra 2023. augusztus 7-én este érkezett bejelentés arról, hogy Eleken, egy ház melléképületéből horgászfelszerelések tűntek el. A rendőrök nem sokkal később előállították a lopás gyanúsítottját, a 27 éves eleki férfi ellen büntetőeljárás indult. A lopott dolgok visszakerültek a tulajdonoshoz.

Nézze meg ezt is:

Több baleset történt Békés vármegyében

  A 44-es főút Békéscsaba és Gyula közötti szakaszán 2023. szeptember 15-én reggel negyed 8 …