

Két új csoport költözik ezekben a napokban a gyulai művelődési központ falai közé.
A békéscsabai központú, de Gyulán is évek óta működő, összesen 180 fiatallal foglalkozó Fitdance center hip-hop tánciskola növendékei már az első itteni próbán is túlvannak.
A foglalkozások kettős célt szolgálnak, a mozgás, a tánc mellett arra is figyelnek, hogy a gyermekek felszabadultak legyenek, jól érezzék magukat.
A gyulai művelődési központban négy éves kortól várják a jelentkezőket: mindez azt is jelenti, hogy az itteni közösség új csoporttal bővült. Sőt, mindjárt kettővel, hiszen a gyermekek modern- és jazztáncórákra is járhatnak.
Év közben több, mint harminc csoport tevékenykedik a gyulai művelődési központban, ősszel pedig a gyerekek is visszatérnek, így újraindul a mazsorett, a karate, a torna és más mozgásművészeti foglalkozások.