

2019-ben támogatói okiratot írt alá a várfürdő és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.
Ennek értelmében 3,2 milliárd forintos projekt finanszírozására kaptak ígéretet 90 százalékos támogatási intenzitás mellett. A projekt több ütemből áll, az első részben megvalósult a gyermek víziparadicsom teljes rekonstrukciója, melyet tavaly nyáron adtak át. A második ütem pedig a főépület átalakítása. Jelenleg a pihenőrész bővítése zajlik.
A kijáratot a park felé lezárták, így oldalt, a Lovarda felé vezető nyaktagban nyitottak egy ajtót. Kun Miklós kiemelte, várhatóan a téli, kiemelt időszak után fejeződnek be a munkálatok. A főépület belső részét nem zárják be, csak az utolsó pillanatban fogják kinyitni és kibővíteni a teret, a vendégforgalmat ez így nem zavarja.
Az egykori reumatológiai épületben folyamatosan zajlanak a munkálatok. Itt a gyógyászati rész, valamint a Beauty masszázsrész lesz kialakítva, jelenleg a falakat építik.
Azon a helyen, ahol most van a gyógyászat, ott az öltözőkapacitást fogják bővíteni. Kun Miklós kiemelte, a cél az, hogy átstrukturálódjon a fürdő olyan értelemben, hogy a pihenőtér közel 200 négyzetméterrel nagyobb legyen.