Gyula négy arca címmel indított év elején fotópályázatot a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft, ezen a város fontosabb látnivalóit, vagy a környék természeti értékeit kellett megörökíteni.
A pályázókat évszakonként díjazzák, a napokban Komoróczki Aliz ügyvezető az Implom iskola 4. c osztályában adta át a 30 ezer forintos jutalmat, mely mellé a gyerekek kisebb ajándékokat is kaptak, Görgényi Ernő polgármester pedig édességgel honorálta a fiatalok teljesítményét.
Az osztályból sok szép fotó érkezett a versenyre, de az évszak legjobb képét Freiberger Zalán Balázs készítette. A győztes fotó végül a Fehér-Körösnél született meg, de a fiatalember több helyen is készített képeket.
A pályázat jó lehetőséget kínált a résztvevőknek, hogy felfedezzék Gyulát, de a Gyulai Turisztikai Kft más, nem titkolt terveket is dédelgetett ezzel kapcsolatban. A pályázat ősszel folytatódik, a felhívás továbbra is lehetőséget biztosít amatőr és profi fotósoknak.
Az őszi képek beküldési határideje: 2023. október 31.